„Minden nagyobb szlovákiai magyar lap politikusok vagy oligarchák kezében van”
A szlovákiai magyar sajtó egyre szűkülő független részét erősítené a Denník N lap adományokból elindítani tervezett magyar projektje.
A szlovákiai magyar sajtó egyre szűkülő független részét erősítené a Denník N lap adományokból elindítani tervezett magyar projektje.
Tarnay Kristóf Ábel
Sok újságírót meg is öltek azért, amit írtak – közölte a Committee to Protect Journalists nonprofit szervezet, melynek jelentését a londoni Guardian ismertette.
Lengyel Miklós
A friss Nobel-békedíjas főszerkesztő azt mondja a Time magazinnak adott interjúban, ha rajta múlik, az elismerést Alekszej Navalnijnak adta volna.
hvg360
Egy külön szeparéban helyezték el a médiát.
hvg.hu
Hirtelen főszerkesztőt váltott a legnagyobb német bulvárlap, a Bild Zeitung, ám maradt, ami volt: a pillanat hangulati tükörképe.
Az amerikai portál új fejezetet nyitott, gyorsabb tempóra késztette a hagyományos lapokat – nem meglepő, hogy a német Axel Springer médiacég egymilliárd dollárt sem sajnált a megvásárlására.
Nagy Gábor
Míg a magyar csapat és szurkolók inkább érezhetik a szerdai meccset vereséggel felérő győzelemnek, az andorrai lapok a csapatuk helytállásáról, a magyarok kapuhoz szegezésétől hangosak.
hvg.hu
Átvizsgálta a tulajdonos a Huth Gergely főszerkesztőhöz köthető műsorgyártó cég költéseit, és arra jutott, hogy a gyártási folyamatok optimalizálása érdekében más cég veszi át a technikai személyzetet.
hvg.hu
A Kreml szóvivője nem zárta ki, hogy felülvizsgálják a újságírók külföldi ügynökké nyilvánításáról rendelkező törvényt.
MTI
Sem Irina Levsinával sem egyik riporterükkel nem tud kapcsolatba lépni a BelaPan hírügynökség többi munkatársa. Utóbb derült ki, hogy őrizetbe vették őket. A helyettes főszerkesztőnél is razzia volt, de őt nem tartóztatták le.
MTI
MTI
hvg.hu
A svájci nagykövetség figyelmeztette az országos sajtót: pár napja született az a Facebook-profil, amelyről a semmilyen svájci regiszterben nem található, állítólagos tudós értekezett a Covidról.
hvg.hu
A kormányzati pénzzel támogatott lap eddig sem igen tartózkodott a szélsőjobboldali narratívától.
hvg.hu
A világnézetek között sokkal mélyrehatóbb a vita, mint az a napi csatározásokból kitűnik, írja szerzőnk, aki ennek az állításnak számos dimenzióját mutatja be alábbi elemzésében. Vélemény.
Csizmadia Ervin
Valamilyen furcsa okból az Origo sem írt róla, a közmédián sincs nyoma az ügynek.
hvg.hu
Ami Orbánon múlt a sajtószabadság témakörében, az mind rosszabb lett. Kevesebb a hallgatnivaló, az olvasnivaló, az általa uralt médiatér pedig egyre lejjebb nivellál. Eközben azonban végbement egy csendes forradalom. Vélemény.
A listát egy exfocista vezeti, de a legjobban kereső újságíró is nagyjából 110 millió forintot keres éves szinten.
hvg.hu
Máltai és ír lapok is visszautasították a magyar kormány egész oldalas hirdetését, és meg is írták, hogy miért.
hvg.hu
A közmédia bizalmi indexe alacsony az intézet szerint.
hvg.hu
Egy Orbán utáni kormány több dolgot tehet a média és a sajtó szabadsága érdekében. Egy dolgot biztosan nem: amit az ellenzéki szövetség most javasol. Vélemény.
A nyugat-balkáni térség több országában javult a független média helyzete az elmúlt időszakban. Szerbia kivétel.
Kókai Péter