A Fideszt utánozzák a lengyelek: állami olajcég vette át a vidéki sajtót
A lengyel kormánypárt szerint a külföldi tulajdonban lévő független, kritikus sajtó idegen érdeket szolgál.
A lengyel kormánypárt szerint a külföldi tulajdonban lévő független, kritikus sajtó idegen érdeket szolgál.
Jelentős különbség van abban, hogyan tájékoztatott a Szájer-ügyről a szerbiai szerb, illetve a szerbiai magyar nyelvű sajtó.
Kókai Péter
Az illiberális Lengyelországban eddig erős volt a független sajtó, a hatalom most azonban hozzáfogott ahhoz, hogy a rendszer szócsöveivé változtassa ezeket a sajtótermékeket.
hvg360
Flashmobon emlékeztek a lap egykori újságírói és olvasói a Népszabadság 2016-os bezárására.
hvg.hu
Változás van a Színház című havilap élén, de nem a manapság idehaza "szokásos" módon.
HVG
Ha az ellenzék a helyi közsajtóval azt teszi, amit a NER az országos közmédiával, miért ne gondoljuk azt, hogy az ellenzék ugyanazt tenné az állami médiával is, ha hatalomra kerülne, mint, amit az Orbán-rendszer most művel azzal? Vélemény.
Több mindenben is tévednek a NER propagandistái. Sőt, alapvetően tévednek: az általuk gúnyosan "független objektívnek" nevezett sajtó nem a pálya másik térfelén áll, nem ugyanabban a dimenzióban helyezkedik el. Vélemény.
Németh Róbert
Addig-addig szóltak bele – mindig csak kicsit – a 168 Óra szerkesztésébe, míg végül elfogyott a türelem és a stáb. A távozó indexesek épp ebbe a játékba nem mentek bele.
Balogh Ákos Gergely először beszélt hosszabban a teljesen lecserélt stábbal felálló Indexszel kapcsolatos terveiről, és arról, független lesz-e az újság.
hvg.hu
A világsajtónak folyamatosan napirenden kell tartania a magyar média helyzetét, hogy mutassa: szolidáris a maradék pár független orgánummal – írja például a Der Standard.
hvg360
Avagy: fölegye-e az ellenzék, amit a Fidesz kegyesen odalök neki? Vélemény.
Ceglédi Zoltán
„Legyen másik” – írják a Népszabadság egykori szerkesztősége az indexeseknek.
hvg.hu
„Soha nem adtam ki üzleti titkot” – mondta az RTL Klubnak az Index kirúgott főszerkesztője.
hvg.hu
A bíróság szerint közfeladatot látott el, ezért megszüntették a szabálysértési eljárást a Mérce tudósítójának ügyében.
hvg.hu
Egy új programot indít a keresőóriás, amelynek keretében már fizetnie kell a kiadóknak, ha megjelennek a híreik a Google Newsban.
Lengyel Miklós
Nincs több tájékoztató, de ezt a nyilvánosság nem nagyon fogja megérezni.
hvg.hu
Ezer koronavírus-áldozat nevével és kis leírásával üzeni a lap: senki nem csak statisztikai adat.
hvg.hu
Egy csokornyi, sajtószabadságot korlátozó esetet gyűjtött össze az Amnesty International a sajtószabadság május 3-i világnapja alkalmából. Világszerte számos helyen fenyegettek újságírókat vagy indítottak eljárást ellenük, mert kritizálták az új típusú koronavírus miatt járvány ellen hozott intézkedéseket.
HVG
Lejárt az elnök-vezérigazgató megbízatása. Az utódját még nem nevezték meg.
hvg.hu
Urbán Ágnes médiakutató, egyetemi docens szerint a koronavírus okozta helyzet a sajtót is átformálhatja. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
T. R.