#sajtószabadság
Médiakampány indult Trump „piszkos háborúja” ellen
Több mint 300 amerikai és nemzetközi médium indított csütörtökön kampányt Donald Trump amerikai elnök szabad sajtót fenyegető kijelentéseinek ellensúlyozására. Közben úgy tűnik, a trumpi lélekmérgezés hatásos.
hvg.hu
Megszűnik a Magyar Idők, ha újraindul a Magyar Nemzet
A Népszava szerint csak egy maradhat, hiszen életszerűtlen lenne két kormánypárti napilapot fenntartani.
hvg.hu
Gomperz: Te jössz, olvasó!
A szolgaságba vezető út kivégzett szerkesztőségekkel van kikövezve.
Gomperz Tamás
A Riporterek Határok Nélkül is megszólalt a Hír Tv ügyében
Közleményt adtak ki, amelyben elítélik a csatorna átvételét.
hvg.hu
Megszólalt a Jobbik és az MSZP a Hír Tv-s ügyről
Gazdasági válság közelít, a hatalom ezért mindenfajta ellenvéleményt ki akar irtani – mondják a Jobbiknál. Az MSZP példátlannak nevezte a történteket.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu
A Hír Tv oldalán még tombol a szabadság
Csináltunk néhány képernyőfotót, különben senki sem hiszi el: ezen a csatornán lehetett tényfeltárni, véleményt mondani.
hvg.hu
A Hír Tv-t felszabadították, a Nemzetet feltámasztják, és ez csak a kezdet
Sok drámai fordulaton van túl a magyar média, de az nem volt jellemző, hogy volt munkatársak vonuljanak be egykori munkahelyük jelenlegi szerkesztőségébe. Augusztus első napján visszafoglalták Hír Tv-t, és a hónap végére a Nemzet újraindítását tervezik. És ezek még csak nem is képezik részét az Orbán által szeptemberre ígért nagy változásoknak.
G. M.
Hont: A hír ment, a vélemény tagad
Ebben a pillanatban mindegy, hogy mi volt a Hír Tv előélete. Itt és most csak az a fontos, hogy bezárnak egy helyet, ahol évekig műsorkészítés folyt, hogy olyanra cseréljék, ahol ismét propagandagyártás lesz majd.
Hont András
Hont: Kilépek az Európai Unióból
Nem kellett Brüsszelt megállítani, ácsorog az magától is.
Hont András
Újabb számok bizonyítják: gyorsan romlik a magyar sajtószabadság
Magyarország egykor a legjobbak között volt, de a Freedom House kutatása szerint zuhanórepülésben van a sajtószabadság helyzetét tekintve az elmúlt tíz évben. A környező országokhoz viszonyítva is látványos a romlás.
hvg.hu
Bayer Zsolt 120 ezer forintos nyugdíjpótléka már a csőben van
Őfelsége újságíróinak jár a jutalom – ezzel kecsegteti a sajtómunkásokat a Figyelő, amely az újságírói kamara ötletéről ír. Bár lehet, sok adófizető érti ezt majd úgy, hogy a fideszes médiagépezet leghűségesebb munkatársainak is ők fizethetik a jövőben az extra javadalmazást.
G. M.
Trump alkotmányt sértett Twitter-elérhetőségének korlátozásával
Egy amerikai szövetségi bíró szerint Donald Trump elnök megsértette az alkotmány szólás- és sajtószabadságot szavatoló első módosítását azzal, hogy kizárta bírálóit személyes Twitter-oldaláról. Naomi Reice Buchwald szerint a @realdonaldtrump Twitter-oldal annak ellenére is nyilvános fórum, hogy azt Trump elnökké választása előtt, még magánemberként hozta létre.
hvg.hu
Hírünk a nagyvilágban: Önkényesen csapták rá a nemzetközi sajtóra az ajtót Budapesten
Ha nem tudják bizonyítani, akkor még helyhiány miatt sem lehet korlátozni a tudósítókat egy állami intézmény rendezvényén – így értékel Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke annak kapcsán, hogy gyakorlatilag a fél magyar sajtót kitiltották Steve Bannon budapesti előadásáról.
hvg.hu
Német lap kér bocsánatot az antiszemitának tartott Netanjahu-karikatúráért
Hiba volt közzétenni egy olyan Netanjahu-rajzot, amelyet néhányan antiszemitának tarthattak – így kért bocsánatot a müncheni központú német napilap, a Süddeutsche Zeitung szerkesztősége. A karikaturista viszont úgy véli, nem hibázott, joga van a kritikára.
hvg.hu
Idén már a negyedik újságírót lőtték agyon Mexikóban
Agyonlőttek egy rádiós műsorvezetőt kedden Mexikó déli részén, halálával legalább 32-re emelkedett az elmúlt öt évben meggyilkolt mexikói újságírók száma.
MTI
Kitiltaná a kritikus újságírókat a Fehér Házból az amerikai elnök
Donald Trump Kövér László magyar házelnökkel ellentétben eddig csak fenyegetőzik.
MTI
Kaufmann Balázs: Így tiltottak ki a Parlamentből
Kollégánk ma nem lehet ott az Országgyűlés alakuló ülésén, mert egy régi kitiltás súlyosbításaként más lapok újságíróival együtt extra büntetést kapott a házelnökségtől. Kaufmann Balázs leírta, hogyan érte ez a megtiszteltetés. Mindenki eldöntheti, tud-e nevetni.
Kaufmann Balázs
Tovább esett Magyarország a sajtószabadság-ranglistán
A tavalyihoz képest két hellyel került lejjebb a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet felmérése szerint.
hvg.hu