GFG együtt dübörög
Köhög a betyárkörte: mondjon le az Index és a HVG is!
Kimondta az Alkotmánybíróság, nem sérti a sajtószabadságot, ha ellenzéki pártok képviselőit is be kell hívni a köztévé műsorába, különös tekintettel arra, ha róluk esik szó.
Egy azeri újságíró felesége meghalt, amikor a párra tüzet nyitott valaki. Az érintett település polgármestere nem zárja ki a politikai motivációt.
hvg.hu
Az egyes véleményeknek, és nem azok képviselőinek kell a médiatartalomban megjelenniük – állítja a közmédia, amely a sajtószabadságra hivatkozva küzd az ellen, hogy ellenzékieket is meg kelljen hívnia műsorába. Nyolcvan milliárd forintból kiegyensúlyozott szerkesztésre nem futja, jogi érvelésre azonban igen.
Nyíracsádi fórumán küldött biztonsági őröket a tévésekre.
hvg.hu
Ez most nem a hírverseny ideje, így döntöttek a szlovák szerkesztőségek, amelyek közös erővel igyekeznek végére járni annak az ügynek, amely miatt – minden bizonnyal – Ján Kuciaknak és menyasszonyának meg kellett halnia. A gyilkosság politikai következményeiről és a sajtó válaszáról Balog Beátával, Szlovákia első számú napilapjának és portáljának főszerkesztőjével beszélgettünk.
Kósa Lajosról és más dolgokról szerette volna kérdezni a Békemenet szervezőit a Magyar Nemzet újságírója, erre biztonsági emberek taszigálták ki a menetből. Unyatyinszky György – volt kollégánk – elmondta, hogy történt az eset.
Kaufmann Balázs
Jogerős ítéletében megrovásban részesítette és a perköltség megfizetésére kötelezte Nyilas Gergelyt, az Index újságíróját a Győri Törvényszék. Az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője szerint aggasztó precedens teremtődött ezzel.
hvg.hu
Csendes gyertyagyújtásra hívott egy Facebook-csoport Szlovákia budapesti nagykövetsége elé, közben Andrej Kiska államfő felvetette, hogy előrehozott választásokkal hidalják át a kialakult politikai válságot.
hvg.hu
Nem az a legriasztóbb a sajtókamara Népszava által bemutatott tervezetében, ami benne van, hanem ami egyelőre fedve maradt. Orbán Viktor kedvenc lapjának kedvenc főszerkesztője olyan projekten dolgozik, amely ellehetetlenítené a kritikus újságírók hozzáférését a hatalom embereihez és dokumentumaihoz.
G. M.
Ráfordulunk a 2018-as parlamenti választás kampányára, a hvg.hu pedig ennek jegyében elindítja Kamuméterét, amelynek célja annak nyomon követése, miként vélekednek olvasóink a politikusok, illetve kiszolgálóik ígéreteiről és egyéb mély gondolatairól. Ehhez csak az kell, hogy Ön szavazzon. Aztán meg meglátjuk azt is, kik a legnagyobb kamusok. Kezdünk tehát, elsőként jöjjön Orbán Viktor és a német Bildnek kifejtett értékelése a mai magyar sajtószabadságról.
hvg.hu
Véget vetett az Alkotmánybíróság annak a gyakorlatnak, hogy a hírvivőn, az újságírón „verjék le”, ha a politikusok hazudnak. A packázásnak azonban ezer módja maradt.
Pálmai Erika
Titkolt megállapodást kötött Matolcsy György neje, leánykori nevén Vajda Zita és a Mediaworks az egykori Népszabadság korábbi cikkeivel kapcsolatban – írta a 24.hu. A cég Matolcsy feleségének valamely vagy az összes peres igényét teljesítette.
hvg.hu
Nyáron vette meg a Mediaworks a Nógrád Megyei Hírlap kiadóját, a kft.-t most bezárják, az eszközöket és a dolgozókat viszont megtartják.
Mfor
A közügyekről szóló korrekt bírósági médiatudósítás a sajtószabadság védelme alatt áll. Akkor is, ha az érintett (volt) közszereplő megalázónak tartja.
Juhász Gábor
Az Alkotmánybíróság kimondta, az ártatlanság vélelme mellett a sajtószabadság is fontos.
MTI
Habony Árpádot méltatlanul alul értékelik.
hvg.hu
A hivatalos verzió szerint „egységes irányítás alatt erősíti felelős politikai-közéleti szerepvállalását a Hír Tv, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió”. Ezzel szemben több ott dolgozó sajtómunkás elmondása szerint nem más történt, mint a médiabirodalom Jobbikhoz igazítása.
Tóth Richárd