szerző:
Domány András

Kimondta az Alkotmánybíróság, nem sérti a sajtószabadságot, ha ellenzéki pártok képviselőit is be kell hívni a köztévé műsorába, különös tekintettel arra, ha róluk esik szó.

Jogosan marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és a Kúria a közszolgálati televíziót, amiért csak kormánypárti megszólalókat hívott be a reggeli műsorába – mondta ki az Alkotmánybíróság Salamon László vezette öt tagú tanácsa, és elutasította a Duna Médiaszolgáltató alkotmányjogi panaszát.

A köztévé két héten keresztül úgy nem hívta meg ellenzéki pártok képviselőit a reggeli műsorba, hogy róluk esett szó, őket szidalmazták, kritizálták. A köztévé panasszal élt, szerintük elég, ha az ellenzéki álláspont jelenik meg a műsorban, nem pedig maga az ellenzék – ez ugyanis „aránytalan terhet ró a médiaszolgáltatóra, így szerkesztői szabadságát, végső soron pedig sajtószabadságát sérti”. A köztévé azt is kiemelte, hogy nem helyes egyetlen műsor egyetlen kéthetes időszakát vizsgálni, hiszen az MTI, a különböző rádióadók és online felületek teret adnak más nézeteknek is.

Ezzel nem értett egyet az Alkotmánybíróság. Emlékeztetett arra, hogy több korábbi határozatában „a kiegyensúlyozott, elfogulatlan, tárgyilagos tájékoztatás követelményét elfogadta a médiaszolgáltatók szerkesztői szabadságának korlátjaként. … Minden jelöltnek alapvetően azonos lehetőségek kell, hogy a rendelkezésére álljanak a választási kampányban, vagyis a szavazatokért való verseny nyitott kell, hogy legyen.”

©

Tehát: „alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható, ha választás idején az alapvetően közpénzből működtetett állami médiaszolgáltatón az NVB és a Kúria … számon kéri”, hogy megsértette a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlősége. Az indoklás hozzáteszi: a panaszos „maga sem állította, hogy más pártok képviselői is megjelentek vagy meghívást kaptak volna a vizsgált időszakban”.

Ebből az következne, hogy a még hátralévő három reggelen kötelező meghívni a Jobbik – és értelemszerűen más ellenzéki pártok – képviselőit a Ma reggelbe, feltéve, hogy a televízió hajlandó tiszteletben tartani az Alkotmánybíróság döntését.

A határozattal Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró nem értett egyet: ő négy kollégájával ellentétben nem tartotta indokoltnak az elmarasztalást, mert szerint a köztévé a Jobbik álláspontját „egyéb közéleti szolgáltatásaiban számos alkalommal ismertette”.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Videóra vették egy sas megmentését, akinek jéglabda ragadt a farkához

Videóra vették egy sas megmentését, akinek jéglabda ragadt a farkához

Fotó: Palkovics László az MTA-n tárgyalt

Fotó: Palkovics László az MTA-n tárgyalt

50 százalékkal nőtt a kanyarós megbetegedések száma világszerte

50 százalékkal nőtt a kanyarós megbetegedések száma világszerte

Nem enged Trump: kihirdette a rendkívüli állapotot

Nem enged Trump: kihirdette a rendkívüli állapotot

Kicsit elfajult a szülinapi fotózás, bele is bukott a brazil Vogue divatszerkesztője

Kicsit elfajult a szülinapi fotózás, bele is bukott a brazil Vogue divatszerkesztője

Kína elnevezett egy, a Földről sosem látható helyet az űrben, ha már ő ért oda először

Kína elnevezett egy, a Földről sosem látható helyet az űrben, ha már ő ért oda először