Egy tízéves brit lány rekordot döntött, legyőzött egy sakk nagymestert
Bodhana Sivanandan öt éve tanult meg sakkozni, már női nemzetközi mester.
Bodhana Sivanandan öt éve tanult meg sakkozni, már női nemzetközi mester.
Vitathatatlan a Google mesterséges intelligenciájának, a Gemininek a tudása. Ez az óriási tudás azonban meg is tud hajolni, akár egy 1,19 MHz-es gép előtt is, amennyiben érzi, hogy van, amiben ez a komputer jóval profibb nála.
Hiába van elképesztő mértékű számítási kapacitás az OpenAI mesterséges intelligenciája mögött, mégsem bírt el egy 1977-es kiadású Atari 2600-assal.
Más elfoglaltság híján sok fiatal ezzel töltötte az idejét Afganisztánban.
Klasszikus játékkal bővül a Duolingo, hamarosan mindenkinél megjelenik az alkalmazásban a sakk is. Az abszolút kezdők mellett azok is örülhetnek ennek, akik bizonytalanok a tudásukban.
A gyerekekhez hasonlóan a fejlett mesterséges intelligencia (MI) sem szeret veszíteni, és akár csalásra is hajlandó a győzelem érdekében – fedezték fel amerikai kutatók.
Az évszázad sakkmérkőzését játszotta az amerikai Bobby Fischerrel 1972-ben.
Az OpenAI o1 modelljének működésével kapcsolatban több aggály is felmerült már. Úgy tűnik, a célja elérése érdekében a csalástól sem riad vissza, holott erre semmilyen parancsot nem adtak neki a kutatók.
Dommaraju Gukesh 18 évesen ért fel a sportág csúcsára.
A párkapcsolati bonyodalmak XXI. századi analitikusának első két kötetéből sorozat készült. Sally Rooney új, a világkiadással egyidejűleg magyarul is megjelent Intermezzója ismét forgatókönyvért kiált.
Sajtóhírek szerint akár hatvan ország küldöttsége is érintett lehet.
Nehézkes kommunikációról, több szállásra szétszórt küldöttségekről beszélnek az érintettek.
Rapport Richárd ráadásul sötéttel érte el a diadalt.
Nem kell ahhoz csodagyereknek lenni, hogy valaki kimagasló eredményeket érjen el. Ahhoz azonban, hogy kiaknázzuk a gyerekekből a bennük rejlő potenciált, a támogatás egy célzott, átmeneti formájára is szükség van – mutat rá a neves szervezeti pszichológus, Adam Grant. Részlet a Rejtett potenciál című könyvből.
A közkeletű vélekedés szerint már születéskor eldől, kiből lesz nagy formátumú ember. Pedig nem kell ahhoz csodagyereknek lenni, hogy valaki kimagasló eredményeket érjen el – mutat rá a neves szervezeti pszichológus, Adam Grant. Részlet a Rejtett potenciál című könyvből.
Nemrégiben zajlott fejlesztői konferenciáján az új, Mac gépekre szánt, ősszel érkező operációst rendszert is bemutatta az Apple. Tele lesz fontos újdonsággal, és egy apró meglepetés is lesz benne, amellyel egy igen régi adósságát törleszti az almás cég.
Rapport az elmúlt közel két évben román zászló alatt versenyzett.
A legjobb magyar sakkozó visszautasította a neki felajánlott román állampolgárságot.
A Magyar Sakkszövetség korábban úgy nyilatkozott, hogy Rapport a magyar sakk legnagyobb értéke.
A sakkvilágbajnok több mint tíz éve él emigrációban, de a politikai szerepvállalását így sem nézi jó szemel Putyin rendszere.