Megbírságolták a Szerencsejáték Zrt.-t lottósorsolások online zárása miatt
Bár a szabálytalanság a sorsolások végeredményét nem befolyásolta, milliós bírságot ért.
Bár a szabálytalanság a sorsolások végeredményét nem befolyásolta, milliós bírságot ért.
HVG
A bíróság sem akadályozta meg, hogy egy egyszerű elnöki döntéssel, valós jogorvoslati lehetőség nélkül vegyék el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. A módszerrel lényegében bármelyik végrehajtót megfoszthatják a pozíciójától, de a szabályokat és a kari döntéseket úgy alakították, hogy a korrupcióval vádolt Schadl Györgynek egyelőre nincs mitől tartania.
Már csak VPN-nel érhető el a Kalshi.
HVG
A választások előttre időzítette a kormány a kriptovaluták átváltásának szigorítását, de már meg is van az első olyan vállalkozás, amely engedélyt kapott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságától.
HVG
Nem utasított el még minden új, fővárosi termálkútfúrásra vonatkozó engedélykérelmet a bányászati hatóság, bár korábbi döntések alapján ezt lehetett sejteni. A nyolc korábbi kérelem közül három továbbra is él, jóllehet ugyanúgy érintik azt a zárt területet, amire hivatkozva a többiekét félretolták.
Van, aki visszamenőleges hatályú törvénykezésről beszél, és jogi lépéseket fontolgat, de az is felmerült, hogy több érintett közösen pályázzon majd a koncesszióra, aminek kiírásával az elutasításokat indokolták. Kérdés, mikor írják ki a pályázatot, ki lesz a befutó, és mit kezd a kidolgozott, a hatóságok által jónak talált, megvalósításra váró projektekkel. Időközben viszont kiderült, hogy Budapestet kihagyják az állami földhős pályázatból.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
Rohamosan közelednek az új uniós kiberbiztonsági irányelv (NIS2) szabta dátumok. Az érintett cégeknek sokba kerül teljesíteni az előírásokat, ha nem teszik, súlyos bírságokra számíthatnak. A kisebb cégek is célkeresztbe kerülnek – írta Mudra Márton István a NIS2-vel kapcsolatos teendőkről.
HVG
Nagy Lászlót kilenc évre nevezték ki, és lényegében leválthatatlan.
Bíró korábban a Miniszterelnöki Kormányirodát vezette, majd őt betonozták be a dohánykereskedelemtől a végrehajtókon és a bányákon át a szerencsejátékokig bezárólag mindent felügyelő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának élére is.
hvg.hu
Már jó ideje küzd a hatóság az ízesített eldobható cigaretták terjedésével, de eddig a próbálkozások nagyrészt kudarcot vallottak.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ügyben a károsultak érdekeit képviselő ügyvédnek azt mondták, hogy azért nincs vizsgálat, mert nem történt üzemzavar.
hvg.hu
Az új végrehajtók kinevezésekor a felügyelő hatóság elnöke jelezte: zéró tolerancia van a szabályszegőkkel szemben, mert a végrehajtói karnak meg kell tisztulnia a Völner-Schadl-botrány után.
hvg.hu
Reagált az Igazságügyi Minisztérium is arra, hogy egy egyetemi évfolyamtársa lett a végrehajtói kar elnöke. Lupkovics Beáta úgy lett elnök, hogy alig egy éve végrehajtó. Közben, másfél évvel azután, hogy az előző elnököt, Schadl Györgyöt letartóztatták, megszólalt a kart felügyelő hatóság elnöke is, jelezve: a szakmának meg kell tisztulnia.
Március elsejével lépett hatályba a módosított bányatörvény, de már az első néhány hétben kiderült, hogy egyszerűsítés helyett káoszt okoznak a geotermikus kutatásokat érintő passzusok. Pedig a szakmai szervezetek előre jelezték, hogy felfordulás lesz, írja hidrogeológus-mérnök, címzetes egyetemi docens szerzőnk. Vélemény.
Szanyi János
8 kérdést küldött kollégánk a végrehajtókat felügyelő hatóságnak arról, meddig maradhat Schadl az elnök, és hogyan tudtak kinevezni új végrehajtókat, míg ő börtönben ül, de csak köntörfalaztak.
hvg.hu
Közzétették a dohánytermékek árainak friss listáját.
hvg.hu
Zöld számot indítottak, amelyen akár névtelenül is bejelentést lehet tenni az illegálisan árult manórudakról.
hvg.hu
A hatóság szerint az illetékes uniós szakbizottság elutasította Magyarország sürgősségi kérelmét, hogy egy törvénymódosítási csomag elfogadásával gyorsan reagálhasson a hevítéssel fogyasztható gyógynövénytermékek szabályozására.
MTI
MTI
hvg.hu
A törvénybe vésett lista helyett hatósági elnök döntheti el, mi kerülhet ki a dohányboltok polcaira. A hatóság fogja üldözni és bírságolni az Elf Barok és hasonló termékek illegális kereskedelmét is. A hevített cigaretták után is jövedéki adót kell fizetni, sőt a dohánymentes hevítőrudak után is – derül ki a parlament elé kerülő törvényjavaslatokból.