Népszava: Tavalyi teljesítményük alapján emelik a szakképzési oktatók fizetését
Viszont nem csak az állami, hanem az egyetemi és az egyházi szakképzői intézmények oktatói is fognak kapni valamekkora emelést.
Viszont nem csak az állami, hanem az egyetemi és az egyházi szakképzői intézmények oktatói is fognak kapni valamekkora emelést.
További nehezítésre készülhetnek a tanárok egy új rendelettervezet szerint. A fogadóórákon való részvétel pedig nem tartozna a kötött munkaidőbe.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az országos tanársztrájkot sem tartotta kizártnak.
Egyeztettek a köznevelési államtitkárral, aki ígéretet tett arra, hogy átírják a törvénymódosítás szövegét.
A fiatalok szakképzésével is foglalkozó magyarországi multik örülnek a szakképzés reformjának, és kikérik maguknak azt a felvetést, hogy csak betanított munkára képeznék a tanoncaikat. A szakképzési reform kritikusainak nem is velük van bajuk, sokkal inkább attól tartanak, hogy a legtöbb magyar vállalat képtelen lesz a multikkal versenyképes képzési feltételeket teremteni.
A Fidesz-frakciót is megosztotta a szakképzési törvény módosítása. Míg a kormánypártok korábban támogatták Pokorni Zoltán módosítóját, addig hétfőn leszavazták. A hvg.hu úgy tudja: a frakció Orbán Viktor miniszterelnök utasítására fogadta el a gazdasági tárca által benyújtott módosítót, amely szerint a képzési idő egyharmadát lehet a jövőben a közismereti oktatásra, matematika, irodalom vagy történelem tanítására fordítani.
Eredetileg keddre hirdették meg a szakképzési törvény zárószavazását. Az átalakítás célja, hogy a német duális képzés mintájára változzon a magyar szakképzés. A terveket nagyon sokan kritizálták, de arról kevés szó esett, hogy mit veszünk át a németektől, és miben különbözik a magyar rendszer.
A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) tiltakozik a szakképzési törvény Matolcsy György nevével fémjelzett, a kormány által elfogadott módosítása ellen. A tavaly novemberben létrejött szervezet szombati közleményében azt írta, a változtatások határozottan és bizonyíthatóan a gazdaság és a diákok érdekei ellen irányulnak.
Módosítaná a szakképzési törvényt Matolcsy György, így szeptember elsejétől a kilencedik évfolyamon is lehetne majd tanulószerződést kötni, ezzel kiterjesztve a gyakorlati képzést a szakiskolákban.
Az Országgyűlés keddre virradó éjjel megszavazta a szakképzésről szóló törvényt, amely egyebek mellett rögzíti, hogy az állam ingyenesen biztosítja az első, általa is elismert iskolai rendszerű szakképzés elvégzését.
A kormány szerdai ülésén elfogadta a szakképzés rendszerének megújítását célzó törvény tervezetét - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztájékoztatóján, ahol hangsúlyozta: a foglalkoztatás szintjének emelése kizárólag a szakképzés rendszerének teljes átalakításával valósítható meg.
Palkovics László a múlt héten nyújtott be egy 35 oldalas javaslatot, amivel jogtechnikai hibákat orvosolna.
Kitolnák egy módosító javaslattal az iskolahalasztási kérelmek leadásának a határidejét. Ez azonban csak azoknak jelent segítséget, akik már a szakszolgálatokhoz fordultak.
Két olyan módosítás érkezett a Palkovics-féle szakképzési törvényhez, amelyek egy kicsit enyhítenének a kizárólagos döntési jogkörein.
Kedden benyújtja az ITM az Országgyűlésnek az új szakképzés törvény tervezetét. Ezzel már jövőre sok iskolának megváltozik megint a neve, a szakképzésben dolgozók magasabb bért kaphatnak, ám elvesztik a közalkalmazoztti jogviszonyukat.
Az Országgyűlés 234 igen szavazattal, 81 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Módosul a szakképzési törvény, az Országgyűlés keddi döntése értelmében már a kilencedik évfolyamtól lehetővé válik tanulószerződés megkötése a gyakorlati képzésekre.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén a szakiskolai képzésben tanított közismereti tárgyak arányával kapcsolatban a fideszes Pokorni Zoltán zárószavazás előtti módosító indítványát támogatta a Nemzetgazdasági Minisztériuméval szemben.