Sikertörténetnek látszik a SZÉP-kártya
Baváltotta több mint egy éve több százezer SZÉP-kártyát kezelni képes rendszer létrehozására tett ígéretét,
Baváltotta több mint egy éve több százezer SZÉP-kártyát kezelni képes rendszer létrehozására tett ígéretét,
hvg.hu
Sikeres volt a nyári szezon a SZÉP kártya legnagyobb hazai kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató szerint: a kártyákra feltöltött összegek 58 százalékkal növekedtek május vége és szeptember eleje közt, a SZÉP kártyás tranzakciók száma a nyári hónapokban 84 százalékkal nőtt, a kártyabirtokosok száma pedig meghaladta az 500 ezret. Az MKB Banknál is a forgalom gyorsulását érzékelték: míg június-júliusig a kártyákra érkező munkáltatói támogatások összege meghaladta a felhasználásét, most már az utóbbi összege nagyobb.
MTI
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy annak ellenére, hogy a cafeteria rendszer egyes kérdéseit érintő uniós kötelezettségszegési eljárás jelenleg is folyamatban van, a SZÉP-kártya és az Ezrsébet-utalvány jövőre is marad.
hvg.hu
A Dunántúli régióban (az összes dunántúli megye) költötték a legmagasabb összegeket az OTP Széchenyi Pihenőkártyákról (SZÉP kártya) augusztusban. A Balatont is magába foglaló térség adta az összes költés több mint 40 százalékát.
hvg.hu
Eddig több mint 700 ezer SZÉP Kártyát bocsátott ki a három pénzintézet - az OTP, a K&H és az MKB -, ezekkel a kártyatulajdonosok már több mint 19 milliárd forint értékben fizettek.
MTI
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a belföldi turizmus élénkítését várja a SZÉP-kártyától, amelynek forgalma a szállodákban, kereskedelmi szálláshelyeken olyan ütemben bővül, hogy a nyaralási szezonban, majd a későbbi hónapokban meghaladhatja az üdülési csekk korábbi forgalmát is.
MTI
Július végéig a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyákra összesen 50 milliárd forintot, ebből a szabadidő alszámlára közel 7,5 milliárd forintot töltöttek fel a három kibocsátó intézmény adatai szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
MTI
Bár a turisztikai szakma tapsolt a SZÉP-kártyának, remélve, hogy bevezetésével egyszerűsödik a fizetés, most mégis kénytelen nyilvánosan is szóvá tenni a gyakorlatban tapasztalt anomáliákat. A kártyát ugyanis utazási irodák nem, csak közvetlenül a szállásadók fogadhatják el, akik nagy többsége viszont szerződésben áll valamelyik irodával, nem pedig a bankokkal.
hvg.hu
A közel 75 ezer K&H SZÉP Kártya felhasználó júliustól az előfoglalásokat is intézheti a pihenőkártyával, így nem csúsznak le a kiválasztott szálláshelyről, de készpénzt sem kell felhasználniuk a szolgáltatás lefoglalásához. Sokan használják kártyájukat ételrendelések kifizetésére, ezért a K&H technikai elérhetőséget alakított ki az elfogadóhelyek online fizetési rendszereihez.
hvg.hu
Összességében több jegyet vettek eddig az idei Formula-1-es Magyar Nagydíjra, azonban a hazai jegyértékesítés jelentősen visszaesett - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. Hozzátette: a magyarországi eladásokra komoly hatással van, hogy SZÉP-kártyával nem lehet fizetni, a következő hetekben azonban ez is változhat.
hvg.hu
Sokan várják a Széchenyi Pihenő Kártya rendeletének módosítását, de a magánszálláshelyek és panziók 60 százaléka jelenleg sem használja a számukra kedvező lehetőségeket – derül ki a cafeteriatrend.hu felméréséből. Emellett jó hír, hogy fegyelmezettebben folyik a kártya elfogadása, mint 2011-ben.
hvg.hu
A SZÉP-kártya bevezetése óta többször jelentett már problémát, hogy hotelekben vagy vendéglátóhelyeken nem fogadták el azt - írja a Magyar Nemzet.
hvg.hu
A kormány áttekinti a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) rendszerének eddigi tapasztalatait, az év során beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészíti a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.
MTI
A kedvezőtlen piaci környezet ellenére a tavalyinál kedvezőbb árbevételről és kielégítő eredményről számolt be az egészségügyi és más humáncélú informatikai rendszereket fejlesztő és üzemeltető Optisoft.
hvg.hu
A SZÉP-kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Hévízen. Brüsszel már februárban kritikát fogalmazott meg a kártya kibocsátási feltételei miatt. A kormány már korábban számított arra, hogy kötelezettségszegési eljárás indulhat többek között a SZÉP-kártya miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Még nem érte el a mélypontot a magyarországi reklámpiac, az idei első negyedévebne ugyanis tovább csökkent a listaáras reklámköltés. A piacot a SZÉP-Kártya bevezetése, valamint a Malév Zrt. leállása tartják úgy-ahogy életben. Idén a bankok és a biztosítók fékeztek nagyot.
hvg.hu
A kiadott SZÉP-kártyák száma átlépte a félmilliót április végén.
MTI
A Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) leginkább a vendéglátóhelyeken használják az ügyfelek, és csak másodsorban szálláshelyeken, ez azonban a turisztikai szezon indulásával változhat az MTI által megkérdezett kibocsátók szerint.
MTI
A hazai kkv-k több mint fele továbbra is használni kívánja a béren kívüli juttatásokat, ugyanakkor minden cafeteria elem esetében jelentős visszaesés tapasztalható a néhány évvel ezelőtti alkalmazáshoz képest.
hvg.hu
A SZÉP kártya magabiztosan az élre tört, továbbra is meghatározók az étkezésre felhasznált juttatások, de erősödtek az egyéb célú juttatások is – derül ki a c1 cafeteria elemzéséből.
hvg.hu