Egyre kevesebbet szexelnek a japán fiatalok, pedig ráférne a demográfiájukra
Szakértők szerint a visszaesés mögött elsősorban a koronavírus-járvány alatti iskolabezárások állhatnak.
Szakértők szerint a visszaesés mögött elsősorban a koronavírus-járvány alatti iskolabezárások állhatnak.
De mi történik, ha úgy érzem, nem elég kívánatosak a vágyaim? Tudom-e egyáltalán, mit akarok? Vonzónak találom-e annyira önmagam, hogy elhiggyem, mások is vonzódhatnak hozzám? Az Útmutató tévelygőknek kötet párbeszédeit követve ezúttal vágyról, élvezetről és persze szexről folyik a társalgás.
Miközben a jogszabályaink megengedik, hogy egy tizenkét éves szabadon szexeljen egy tizennyolc év alattival, egy tizennégy éves pedig akár egy felnőttel is, addig ugyanezek a fiatalok az iskolában és a családjukban gyakorlatilag semmilyen érdemi szexuális neveléssel nem találkoznak. Jámbor Eszterrel többek között arról beszélgettünk, hogy mi az a szexpozitív gondolkodás, és milyen káros tévhitek alapján szexelnek a magyarok.
Helyszínt is nehezen találtak a nagy felháborodás miatt, de végül a meghívottak visszalépése miatt törölték az eseményt.
A londoni lakáskereső fiatalok annyira kiszolgáltatottak, hogy akár a szexről is lemondanak, hogy albérlethez jussanak.
Hogyan járul hozzá a szex a jóllétünkhöz – egyáltalán mit értünk szex alatt, a mennyiséget, a minőséget? Miért tabu a szex, a pornó, az önkielégítés vagy a vágyak megfogalmazása? Hogyan működhet jól a szexuális edukáció? Van-e szex szerelem nélkül? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ wellbeing podcastunk előrehozott, Valentin-napi adásában.
A hivatalos adatok szerint Magyarországon 2018-tól mintegy 40 százalékkal több szifiliszes megbetegedés volt. Más nemi betegségeknél nincs ilyen kiugrás, de a valóságban sokkal rosszabb a helyzet, mint amit az egészségügyben rögzített adatok mutatnak. Tisza Tímea bőr- és nemigyógyász szakorvos is azt mondja, hogy az állami szűrővizsgálatok és a prevenció hiánya mellett a magyarok szexuális tudatosságával is gondok vannak. Míg a kemény pornó már egyetlen kattintással letölthető, ha betegségekről van szó, hirtelen mindenki prűddé válik. Pedig a nem kezelt nemi betegségek hosszú távon súlyos következményekhez vezetnek mind az egyén, mind a társadalom számára.
Napjainkban a magányos kielégülés eszközévé váltak a felnőttfilmek.
„Valamiféle zajok hallatszanak” – kommentálta a meglepő, de félreérthetetlen hangokat az UEFA főtitkár-helyettese.
Néhány évvel ezelőtt este kilencig álltak sorban az emberek a könyvheti dedikálásán, de a könyvek mellett podcastokkal, Youtube-csatornával és már egy saját kiadóval is gazdagította a birodalmát Lakatos Levente. Bár azt látja, hogy a legtöbb eladást általában a szórakoztató irodalom produkálja, úgy érzi, hogy a kiadói világban számkivetettként kezelik a műfajt. Nem riad vissza közéleti kérdésektől sem, és meggyőződése, hogy a tudatlanság a manipuláció legtökéletesebb táptalaja. Interjú.
A rendszeres szex hozzájárulhat a magas vérnyomásban szenvedők egészségének javulásához, illetve a hosszabb élethez – vonták le a következtetést kínai kutatók egy olyan vizsgálatból, amelybe valamivel több mint 4500 résztvevőt vontak be.
Az emberek csaknem 10 százaléka diskurál az MI chatbotokkal valamilyen erotikus-szexuális témában, mutat rá egy új tanulmány. Persze, azért más témák is érdeklik a felhasználókat.
A botrányt megelőzően is többször felmerült már, hogy nem biztos, hogy nőkkel kellene őriztetni a terrorizmus miatt elítélt palesztin férfiakat, de eddig többek között azért sem történt lépés az ügyben, mert nem tudták volna hogy pótolni az így kiesett őrszemélyzetet. Most majd kénytelenek lesznek.
Egy friss kutatásból kiderült, földrajzilag hol a legfogékonyabbak a magyarok a szexuális tartalmak iránt, hol kerestek rá a legtöbben a szex szóra.
Igencsak bizarr dolgot mondott Mo Gawdat volt Google-vezető: szerinte hamarosan a robotok „szimulálni” tudják majd a szexet.
Pedig kellene beszélnünk róla, ezt éppen ezek a könyvek is támasztják alá. A szó legszorosabb értelmében női könyvek ezek, tele olyan információval, ami elengedhetetlen a női testben létezéshez.
A szellemi hanyatlás egyik kockázati tényezője lehet a jó szex hiánya a középkorú férfiaknál – állapították meg a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói. Vizsgálataikban a szexuális elégedettség, az erekciós funkció és a kognitív jellemzők alakulását követték nyomon 56–68 év közötti férfiakban 12 éven keresztül.
Túl sok panasz érkezett az önkormányzathoz.
A felesége hisz a férfi ártatlanságában.
Ajánlatával egy kétszáz kilóméterrel arrébb rendelő háziorvost talált meg.