#sziklamászás

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”
 

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.







 

"Én is azóta vagyok józan, mióta megtanítottak mászni"

A sziklamászás és a szenvedélybetegségből felépülés szépen rímelnek egymásra. A szenvedélybetegek nagy része ugyanis senkiben nem bízik, legfőképp magában nem. Itt viszont hirtelen mégis meg kell bíznia a felszerelésben, a társában, aki biztosítja őt, és persze önmagában is, hogy képes felmászni. Elkísértük a Nyírő Gyula OPAI addiktológiájának terápiás klienseit, akik a Megálló Csoporttal közösen indultak a sziklához.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni









Fotók: a világ legnehezebb szikláját mászta meg két férfi
 

Fotók: a világ legnehezebb szikláját mászta meg két férfi

Kevin Jorgeson, 30 éves amerikai sziklamászó, és társa, a 36 éves Tommy Caldwell megmászta a legnehezebbnek tartott sziklafalat, a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban álló El Capitan gránitmonolit Hajnalfalat. A két sportoló hétévnyi felkészülés után a világon először kötélbiztosítás mellett, de segédeszközök használata nélkül, szabad stílusban mássza meg a 800 méter magas, szinte teljesen függőleges sziklafalat.

MTI MTI

Kulcslyuk egy vertikális világra
 

Kulcslyuk egy vertikális világra

A Budapesttől alig fél órára fekvő Oszoly-sziklákhoz szerveznek sziklamászó nyílt napot augusztus 31-én, szombaton. A nyílt napon bárki kipróbálhatja a sziklamászást szakképzett oktatók felügyelete mellett, teljesen biztonságos körülmények között.

hvg.hu hvg.hu


Szándékosan, vagy véletlenül esett kő a sziklamászó nőre?
 

Szándékosan, vagy véletlenül esett kő a sziklamászó nőre?

A Blikk szerint egy budapesti gimnazista szándékosan dobhatta le a hétvégén a Gerecsében, a pusztamaróti kőfejtő tetejéről azt a követ, amely egy 25 éves sziklamászó nő halálát okozta. A rendőrség szerint nem merült fel olyan információ, mely a gyermekek felelősségét megalapozná, vizsgálják az esetet.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

A falra másznak, de messze még a tető
 

A falra másznak, de messze még a tető

A fal- és sziklamászás egyre népszerűbb a magyarok körében, igaz, mint versenysport, még gyerekcipőben jár hazánkban. Anyagi támogatottsága elenyésző – persze ha olimpiai sport lenne, ez változhatna. Akkor is, ha téli olimpiai.

Rácz Tibor Rácz Tibor