Ezt hívják ingyenáramnak: egyetlen fordulattal 29 órára elég áramot termel a hatalmas szélkerék
Harminckét darab, egyenként 195 méter magas szélkereket telepítettek a Liverpool partjainál található Burbo Bankre.
Harminckét darab, egyenként 195 méter magas szélkereket telepítettek a Liverpool partjainál található Burbo Bankre.
Látványos videót posztolt az amerikai szélenergia szövetség az észak-dakotai 200 MW kapacitású Courtenay szélfarm megépítéséről, amelyet tavaly év végén adott át az Excel Energy társaság.
Németországban megkapta a kivitelezési engedélyt az első olyan szélerőműpark, amelyik áramdíj-támogatás nélkül táplál majd elektromos áramot az országos hálózatba.
Az Északi-tenger Dogger-pad nevű területén egy mesterséges szigetet és több száz szélerőművet építenének fel, ami Dánia, Anglia, Norvégia, Németország és Hollandia számára biztosítana tiszta energiaforrást.
A törvényalkotási bizottság három visszaküldött törvény közül kettőnél a köztársasági elnök véleményének figyelmen kívül hagyását javasolja az Országgyűlés hétfői szavazása előtt.
Nem ez volt a kutatás célja, de a lényeg, hogy kiderült: a szén-dioxid átalakítható, amit a szél- és naperőművek ki is használhatnak.
Újra amerikai invázióval számolhat a feltörekvő ázsiai ország, de szó sincs Robin Williamsről, Stallonéról vagy Chuck Norrisról, sőt, a vietnamiak kifejezetten örülnek az amerikaiak újbóli eljövetelének.
Mi van, ha túl sokat termelünk?
Azt nem kell különösebben magyarázni, hogy egy szénerőmű közelében milyen biológiai lábnyomok képződnek, s azt se, hogy a szélturbinák keltette zaj lehet-e a környezetére káros hatással. De azt tudományos alapossággal nem vizsgálta eddig senki, hogy egy-egy napelempark létrehozása mivel jár a környezete élővilágára. Nem véletlen, hogy a pótlás éppen a britektől érkezett.
Ilyen az, amikor egy fejlett országban egyszerre süt a nap és fúj a szél.
Nagyon nagy: csak az alapjába 2500 tonna betont öntöttek, hogy a közel 200 méteres óriás stabilan álljon. Nézze!
Amerikában tényleg mernek nagyot álmodni: a jelenlegi, Európában gyártott szélturbina-óriások erejének több mint hétszeresét építik meg – akkor is, ha az már most biztos, hogy mindez őrült drága lesz. De ha a gyártási és technológiai problémákon átverekedik magukat, elkészülhet a viharálló szélturbina prototípusa.