Iszonyatos pénzbe kerül, hogy jobb levegőt szívjunk - de az is, hogy szennyezettet
A közlekedés okozta légszennyezést is csökkentenünk kellene 2030-ra. Pillanatnyilag rosszak az esélyeink, pedig az egészségünknek nem mindegy.
A közlekedés okozta légszennyezést is csökkentenünk kellene 2030-ra. Pillanatnyilag rosszak az esélyeink, pedig az egészségünknek nem mindegy.
Hogy csökkentsék a károsanyag-kibocsátást, 130 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnének be a német autópályákon. Ilyen még nem történt.
A mezőgazdasági termelés módosításával és a táplálkozási szokások megváltoztatásával 2050-re felére csökkenthető a metán és a nitrogén-oxid kibocsátásának mértéke az intézkedések nélküli emisszióhoz képest.
Sokkal olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegőből egy kanadai cég új fejlesztésével.
Először számolták ki kutatók a turizmussal járó szén-dioxid-kibocsátást. Az adatok ijesztők: a szektor az összes CO2-kibocsátás 8 százalékáért felel.
A gleccserek további olvadását ebben az évszázadban csak egyetlen esetben lehet feltartóztatni, ha azonnal leállítjuk az összes üvegházhatású gáz kibocsátását – erre a következtetésre jutottak a Brémai és az Innsbrucki Egyetem kutatói a Nature Climate Change című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.
Az édesvízi ökoszisztémák egy része is savasodik a szén-dioxid-kibocsátás miatt – állapították meg német kutatók, akik szerint a jelenség fenyegetést jelenthet a halállományra és a vízminőségre.
Ma hatályba lépett a Párizsi Megállapodás, amely azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.
Közeledik a marokkói klímacsúcs, amelynek középpontjában az energiafogyasztás és az azzal összefüggő szén-monoxid-kibocsátás kérdései állnak majd. Ennek nyomán a brit The Telegraph térképre rendezte a legtöbb és legkevesebb villamos energiát fogyasztó, illetve a legtöbb és legkevesebb szén-dioxidot a levegőbe bocsátó országokat.
A masszív csalási botrányba keveredett Volkswagen német autógyár szerdán bejelentette, hogy az eredetileg becsült 800 ezernél jóval kevesebbet, csak nagyjából 36 ezer járművét érintheti a szén-dioxid-kibocsátási ügy.
Kiadta a Volkswagen a hamis szén-dioxid kibocsátási adatokkal rendelkező autóinak listáját. A vártnál sokkal több dízel érintett az ügyben.
Az Egyesült Államok szén-dioxid-kibocsátása 3,4 százalékkal emelkedett 2018-ban, ami az elmúlt két évtized második legnagyobb éves növekedése.
Sárgarépa felhasználásával hoztak létre kemény és környezetbarát betont az angliai Lancasteri Egyetem kutatói, akik szerint a fejlesztésük segíthet visszaszorítani az építőipar szén-dioxid-kibocsátását.
A Google Maps adataira támaszkodik egy új szolgáltatás, amely képes megbecsülni egy-egy város energiafelhasználását. A program akár komoly előrelépést is jelenthet a környezetvédelem terén.
Ha csak az éghajlat-változási egyezményeken vitatkozó kormányokra várunk, akkor nehezen lesz elkerülhető a klímakataklizma. Ezt felismerve néhány felelős nagyvállalat önként teljesítette vállalásait: drasztikusan csökkentették szén-dioxid-kibocsátásukat.
Most a legmelegebb a Föld az elmúlt 115 ezer évben, ennek oka a klímaváltozás, ilyen meleg utoljára az egyik jégolvadási időszakban, vagyis interglaciálisban volt, amikor 6-9 méterrel volt magasabb a tengerszint, mint most - állapították klímakutatók.
A kormány az ország értékesített szén-dioxid-kvótájából létrejött alapból finanszírozza a lakossági energiahatékonysági beruházásokat, míg az uniótól pont ilyen célra érkező forrásokat a korábbiakkal ellentétben nem a lakosság, hanem az állam használhatja fel saját intézményeinek modernizálására.
A vezető gazdaságok (G20 országok) szén-dioxid-kibocsátásának csökkenésében fordulópont lehet 2014, amikor a globálisan 3,2 százalékos gazdasági növekedést az üvegházhatású gázok energiához kapcsolható kibocsátásának mindössze 0,5 százalékos emelésével sikerült elérni – állítja a PwC.
És valószínűleg előtte sem, csak arról nincsen adatunk. Radikális életkörülmény-változást jósolnak a tudósok.
Engedtek a német nyomásnak az EU tagállamai, így harmadszor is elmaradt a döntés a 2020-ra vonatkozó károsanyag-kibocsátás ügyében. A lobbi nem véletlen, hiszen az egyre szigorodó szabályozás a német luxusautó-gyártókat érinti a legérzékenyebben.