Eszenyi kecskeméti rendezése: „Harmonikusan telik a munka, mindenki szeret vele dolgozni”
Cseke Péter szerint nincs semmilyen feszültség.
Cseke Péter szerint nincs semmilyen feszültség.
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója a magyar irodalom nyolcvan százalékát is kukázná.
Az eddigi művészeti vezetőt úgy menesztették, hogy neki nem is szóltak.
A prostitúcióval is összekapcsolódó emberkereskedelem magyarországi áldozatai között sok az állami gondozott. Egy színházi csapat a fiatalok védelmében két előadással járja a gyerekotthonokat.
Az örökség része egy vadászkastély, 30 hektár erdő, egy tó és egy fatemplom is. Az ingatlanszakértő szerint milliárdos összeget érhet az ingatlanvagyon, amit az elhunyt színész nagyrészt az unokájára hagyhat.
Hat alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat.
Egy nappal a halála előtt készített interjút Oszter Sándorral a Blikk, aki remekül érezte magát, erőt adott neki a színpad, a közönség.
Persze van, ami nem változott: aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is, aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.
Az Átriumban látható A jegyzőkönyv maníroktól mentes Alföldi Róbert-prezentáció, dühítő kis adalék arról, mi folyik a választók felhatalmazásával.
Közel 50 éve megjelent első albumával műfajt teremtett, pedig az még nem is gyereklemeznek készült, a napokban megjelent A vitéz, a kalóz meg a nagymama pedig már a 26. a sorban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznővel a gyerekműsorainak titkai mellett a Vígszínházban töltött több mint fél évszázadáról is beszélgettünk.
Gálvölgyi János először játszik Pintér Béla társulatában, nem is akármilyen szerepet. Pintér új előadása nemcsak dühös, kemény és őrült, hanem bátor is, pedig ettől elszokott már a színház a NER elmúlt tizenkét évében.
Elutasították a rendelet megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést.
Magyarországon hasonló előadás elképzelhetetlen lenne a nemzet színházában, de az osztrák Burgtheater nem ijedt meg az aktuálpolitikától: Sebastian Kurz bukását dolgozták fel a társulati tagok.
Nem könnyen befogadható, ám nyugtalanító előadás született a madáchi dilemmát a XX. század tapasztalatával újragondoló székesfehérvári teátrumban.