Kanye West vesz magának egy jobboldali közösségi oldalt
A rapper a szólásszabadság élharcosának szerepét vette fel, bár a megnyilatkozásaira inkább a rasszista és antiszemita jelzők illenek.
A rapper a szólásszabadság élharcosának szerepét vette fel, bár a megnyilatkozásaira inkább a rasszista és antiszemita jelzők illenek.
19 hónapnyi elzárást kapott öt logopédus Hongkongban, akik a hatóságok szerint olyan mesekönyveket publikáltak, amelyek veszélyesek az államra nézve.
A sokszoros díjnyertes, erdélyi magyar rendező, Tompa Gábor az Indexnek adott interjút, amelyben Schilling Árpád szerint „sok furcsaság hangzik el”.
A bizottság az orosz Dimitrij Muratovot és a Fülöp-szigeteki Maria Ressát tartotta érdemesnek a Nobel-békedíjra. Mindkettőjüket érték már halálos fenyegetések, de azt, amiben hisznek, ennek ellenére sem adták fel.
Az Apple szerint sikerült érdemi és tartalmas párbeszédet folytatniuk a Parler fejlesztőivel.
Az orosz külügyminiszter az ENSZ-székházában tartott sajtótájékoztatóján tért ki az ügyre, miközben Kreml-közeli médiafelületek egymás után tesznek állásajánlatokat az elbocsátott hírkommentátornak.
A világ egykor leggazdagabb embere csaknem 2 milliárd dollárt ajánlott fel jótékony célra.
Nemkívánatos szervezetté nyilvánították Oroszországban a kilencmilliós olvasótáborral bíró Meduza nevű orosz független online újságot, így olvasóit akár egy megosztásért is megbüntethetik. A szerkesztőség közölte, folytatja a munkát, és hosszú „használati útmutatóban" magyarázza meg, mire vigyázzanak olvasói, ha nem akarnak bajba kerülni.
A Meta szólásszabadságért felelős ellenőrző bizottsága jutott erre a következtetésre az iráni tüntetések kapcsán.
Bár a Twitter liberális közösségi platformként él a köztudatban, a rajta a leggyakrabban megosztott hírek jobboldali elfogultságúak – állítja egy nemzetközi kutatócsoport.
A vádak szerint a nő "az internet segítségével próbálta megtörni a királyság társadalmi rendjét".
Digitális pajzsot emel az európaiak elé az unió azzal, hogy – hatalmas büntetések kilátásba helyezésével – megálljt parancsol a Facebook, a Google és társaik gátlástalan adatkereskedelmének. A minap elfogadott új rendelet a fogyasztói önvédelem hatékony eszközének ígérkezik.
Az ET emberi jogi biztosa arra is felszólította Oroszországot, hogy azonnal állítsa le a háborút.
Nehéz elnémítani az összeesküvők vagy az ellenzékiek hangját az interneten, de nem lehetetlen.
Se érettségi, se nyelvvizsga nem kell hozzá, és még felső korhatár sincsen: egy egyetemi szeminárium tárt karokkal fogad minden érdeklődőt, akinél kimaradtak az egyetemi évek. Ez az a hely, ahol minél kurtább a szakmai önéletrajz, annál szívesebben látják az embert. A Fedél Nélkül terjesztője, egy nyugdíjas hangszerkészítő és egy egyedülálló édesanya is hétről hétre lelkesen várja, hogy az ókori görögökről, a blaszfémiáról vagy a sajtószabadságról tanuljon. Riport.
A Tenco-díjat korábban Nick Cave, Tom Waits és Leonard Cohen is megkapta; Molnár egy tavaly alapított kategóriában kap elismerést.
Az orvos készült a beszélgetés első részében kritizálta a hazai járványkezelést és Orbán Viktor miniszterelnököt, emiatt egy magas rangú minisztériumi vezető etikai vizsgálatot kezdeményezett.
A magyar nemzetet és a nemzeti hagyományt nem a szólás- és a sajtószabadság védelme, hanem a szabadság leépítése sérti, írja szerzőnk.
Úgy véli, legfőbb ideje, hogy Magyarország helyreállítsa az újságírás és a média szabadságát.
Egy hasonlat kedvéért, ironikusan sem lehet „büdös magyar migránsoknak” nevezi a portyázó honfoglalókat – ez következik a Kúria e heti döntéséből. Tóta W. Árpád szerint a magyar publicisták kihívásként tekintenek a döntésre. Az ítéletről egy videóban beszélgettünk az érintettel és a HVG jogi képviselőjével, Nehéz-Posony Katával.