A forinttal a tao-keretet is elinflálta a kormány, már alig indulnak beruházások
2018-as árakon alig harmadannyi támogatás jut új beruházásokra, nem csoda, hogy nem tudják összekalapozni a pénzt az érintettek.
2018-as árakon alig harmadannyi támogatás jut új beruházásokra, nem csoda, hogy nem tudják összekalapozni a pénzt az érintettek.
Az összeg java létesítményekre ment el. A Magyar Olimpiai Bizottság szerint a támogatások növekedése nem járt együtt az eredményesség növekedésével.
Nagy lehet az öröm az Esztáron működő Blondy FC-nél.
Egy átlagos első osztályú magyar focicsapat közel annyi szponzori bevételhez jut, mint egy belga, noha a nézőszám a belgiumi harmadát sem éri el – derült ki az MLSZ által publikált jelentésből. A szövetség elemzése bár szokatlan őszinteséggel vall színt a magyar futball helyzetéről, megelégszik a részigazságok megállapításával, és nem törekszik annak a kérdésnek a megfejtésére, hogy miért költenek ránézésre érthetetlenül magas összegeket a szponzorok a magyar csapatok támogatására.
Ráadásul a tervezettnél 31 százalékkal többet is fordítottak sportfinanszírozásra.
A Liverpoolba igazolt Szoboszlai Dominik karrierjét végignézve látható, hogyan működik a foci más országokban: szinte közpénz felhasználása nélkül, jó döntéseket hozva juthat el egy játékos a világelitbe. A magyar foci sikereinek kevés közük van a 2010 utáni reformhoz és a labdarúgásba beáramló támogatásokhoz.
Az élőfüves gyepszőnyeg cseréjét és a kamerarendszer modernizálását tervezi a tao-támogatásokból a Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány.
A kormány az uniós pénzekért cserébe vállalta az szja-rendszer felülvizsgálatát (ráadásul duplán) és az adók számának csökkentését. Előbbin tavasz óta munkacsoport dolgozik, utóbbin (még) nem. Ettől függetlenül is az szja-rendszer rendkívül bonyolult és nagyon megterhelő a költségvetésnek, minimum néhány adókedvezmény kivezetése benne van a pakliban.
Az 1740 lakost számláló Komárom-Esztergom megyei Bajóton 136 millió forint közpénzt költöttek sportöltözőkre, míg a Heves megyei Heréden úgy is kertesztülvitték a felújítást, hogy annyira nem érdekelt senkit, hogy maga a polgármester sem ment el az ünnepélyes alapkőletételre.
Megemelték a látvány-csapatsportokra lehívható támogatási keretösszeget a péntek esti Magyar Közlönyben megjelent rendelettel.
A DK a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány TAO-költéseire lett volna kíváncsi, de szembejött Schadl György.
Hatástanulmánnyal alátámasztottan, gazdaságosabban tervezi megrendezni a hazai sporteseményeket az új sportállamtitkár, szerinte ugyanis a gazdasági helyzet ezt indokolja. Schmidt Ádám bemutatkozó tájékoztatóján beszélt a tao-támogatásról, sportmúzeum létrehozásáról és arról is, hogy mindig támogatni fogják a budapesti olimpiai álmot.
Az NKA sosem támogatta őket egyetlen forinttal sem, a többlettámogatási pályázatokon eddig is minimális pénzt nyertek, most viszont november óta hiába várnak az eredményekre.
Az elmúlt tíz év legnagyobb nyertese a Felcsút.
Egy el nem készült akadémiára adott támogatást kért vissza az önkormányzat az utánpótláscsapatokat működtető egyesülettől, hiába.
400 millió forint közpénzt öntöttek bele az épületbe úgy, hogy a klub már a korábbi támogatásokkal sem tudott elszámolni.
Ördögi körbe zárva evickélnek a nem olimpiai sportok Magyarországon: a finanszírozás nagyban összefügg az ötkarikás reprezentációval, pénz nélkül viszont nincs erős lobbi, így az áttörés is elmarad. Pedig vannak olyan sportok, amelyekben akár éremért is mehetnénk Los Angelesben és Brisbane-ben.
Szépen kirajzolódik az előadó-művészeti többlettámogatások listájából, milyen színház igazán fontos a kormánynak: a lovas színházak mindent visznek, a független, „kísérletező” alkotók érjék be az apróval. A most kimaradt pályázókat senki nem tájékoztatta, mire számíthatnak, és százmillióért igazgathatja az ország új színházát az államtitkár kedves intézménye.
Aki szeretné a társasági adója egy részét a sportra költeni, annak még öt napja van erre.
Több száz lakos tiltakozott a Nagymaroson tervezett kosárcsarnok miatt. A kormány zászlajára tűzött, vélt genderháborúba beleálló polgármester folyamatban lévő ügyre hivatkozva nem nyilatkozik, és a helyi újságban is letiltatott cikkeket.