A 2,4 milliárdon túl kapott még 440 milliót a felcsúti fociakadémia
A tao-program keretében jutott újabb, bőkezű támogatáshoz a felcsúti utánpótlás alapítványa.
A tao-program keretében jutott újabb, bőkezű támogatáshoz a felcsúti utánpótlás alapítványa.
1,4 milliárd forintos közpénztámogatással indult az építkezés, idén tavasszal már 8 milliárd körül volt az összeg, és ez sem bizonyult elégnek. 2019-re kellett volna elkészülnie, most 2021 első felére teszik a munkálatok befejeztének időpontját.
Négy, a felcsúti milliárdoshoz köthető cég kevesebbet fizetett be társasági adóként, mint amennyit tao-támogatásokra költöttek.
Évekig tartott, mire a DK megszerezte a dokumentumot, de nem azt kapták, amire vártak.
Egy év alatt 132 milliárd forinttal nőtt a tao-rendszer bevezetése óta kiosztott összeg.
Látszik, hogy a NER szívügye a sport: stadionépítésekben és világesemények rendezésében nagyot ment Magyarország az elmúlt tíz évben – ezt mutattuk be az Orbán-kormányok és a sport kapcsolatát elemző írásunk első részében. Ezúttal azt nézzük át, hogyan lett minderre pénz, és milyen eredményeket sikerült elérni.
A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet egyelőre felbecsülhetetlen mértékben sújtja globálisan a gazdaságot, a koronavírus-járvány pedig hatalmas terhet ró az egészségügyre. És bár ilyenkor értelemszerűen nem az a prioritás, hogy a kulturális szférában milyen kármentesítést lehetne végezni, érdemes egy pillantást vetni arra a helyzetre is, amelybe most itthon sok, előadó-művészeti területen dolgozó ember kényszerült. Az utóbbi évek kultúrafinanszírozási kavarásai most hatványozottabban éreztetik negatív hatásukat.
Nem tárolták egységes, visszakereshető rendszerben sportba ömlő közpénzt az Emminél.
Nem fizették ki a vállalkozót, aki emiatt lezárta a több százmillióért felépített nagykőrösi klubházat. Az önkormányzat képviselői megpróbáltak behatolni az épületbe, de a vállalkozó kihívta rájuk a rendőröket. Az ügyben érintett Nagykőrösi Kinizsi Sportegyesület egy éve furcsa körülmények között kapott 400 milliós támogatást a klubháza felépítésére.
A MLSZ 2,39 milliárdnyi taopénzt ítélt meg a felcsúti focialapítványnak, de hogy mire, azt még nem tudni.
A 24.hu-nak adott interjút a szakember, aki arról beszélt: a magyar labdarúgó-bajnokság tragédiája a Felcsút NB I-es részvétele.
420 millió forintra taksálják a 2017 óta elhagyott, félkész, leromlott és szétlopott épületet, amely 1,5 milliárd forintot nyelt el.
Több tízmilliós tao-támogatás visszafizetésére kötelezték, mégis épülhet közpénzből a Nagykőrösi Kinizsi Sportegyesület klubháza. Az egyesület, a Fidesz és a kormányhoz közel álló üzletemberek, köztük Mészáros Lőrinc üzlettársának az érdekei összemosódnak.
Egy másfél éve húzódó eljárást zárt le nemrégen a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése.
A lehetőség adott, úgyhogy meg is spóroltak maguknak 200 millió forintnyi önerőt.
Annyi közpénz került a magyar fociba az elmúlt években, hogy komoly következményekkel járhat, ha a járvány miatt a sporton kezdenek el spórolni. Több klub már most fizetéscsökkentésről számolt be, sok helyen ezekben a napokban tárgyalnak a játékosokkal. És hirtelen az is problémát okoz, hogy valamiből fenn kell tartani a drága stadionokat akkor is, ha senki nem lép pályára.
Eddig 32 klubot jelentett fel az MLSZ a tao-pénzek szabálytalanságai miatt.
Két tucat külföldi labdarúgó érkezett az élvonalbeli magyar klubokhoz, az utánpótláscsapatoktól viszont csak négyen léptek feljebb.
A jogerős ítélet ellenére sem derül ki, mire költik a felcsúti akadémia tao-támogatásait.
Nagyjából egy hónappal az úgynevezett színháztörvény elleni tüntetés után megszólalt a Magyar Nemzetnek Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, hogy tisztázza a Nemzeti Kulturális Alap, a tao és a független társulatok, valamint a színházi zaklatások körüli kérdéseket. Az interjúból leginkább az derül ki, hogy az államtitkár nem érti a hangos ellenkezést, mert szerinte szinte semmi sincs úgy, ahogy a tiltakozók gondolják.