NAV: Fontos határidőre figyeljenek a cégek!
December 20-án jár le a társaságiadó-feltöltés, illetve az eva-ba való be-, illetve kijelentkezés határideje – közölte az adóhatóság.
December 20-án jár le a társaságiadó-feltöltés, illetve az eva-ba való be-, illetve kijelentkezés határideje – közölte az adóhatóság.
hvg.hu
Az anya- és leányvállalatok adózási szabályait meghatározó irányelv módosításával zárná be a társasági adóztatás uniós rendszerében lévő kiskapukat az Európai Bizottság - közölte hétfőn Algirdas Semeta adóügyekért felelős uniós biztos.
MTI
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő törvények módosításáról szóló javaslatot, így augusztus 1-jétől távollét - például szabadság - esetén nem változik a munkabér az adott hónap munkanapjainak számától és a távollét időtartamától függően. Arról is döntöttek, hogy a veszélyhelyzetben segítőknek az adományozáskor nem keletkezik adófizetési kötelezettsége.
MTI
Adócsalás miatt két és fél év szabadságvesztést kért a milánói ügyészség a világ egyik vezető divatmárkája mögött álló Domenico Dolcéra és Stefano Gabbanára. A tervezőpáros a vád szerint hozzávetőleg egymilliárd eurós összeggel rövidítette meg az adóhivatalt 2004-2005-ben.
MTI
Megelégelték a fejlődő országok, hogy kibújnak a társasági adó megfizetése alól a multinacionális vállalatok. Guy Scott, Zambia alelnöke szerint kormányát évente kétmilliárd dollár veszteség éri az adó megfizetésének elmaradása miatt. Ez nagyobb összeg, mint amennyit Zambia évente együttesen egészségügyre és oktatásra költ.
hvg.hu
Az év egészében százmilliárd forintot jócskán meghaladó mínusz is elképzelhető a társaságok által fizetett adók esetében az államháztartás negyedéves adatai alapján a Napi Gazdaság számításai szerint
hvg.hu
Kezdjük rögtön a jó hírrel: a kezdő vállalkozó alsó öltözéke akkor jó, ha lenge és áttetsző! Felvenni nagyon is ajánlatos, még ha szembe is megy a divatáramlatokkal. Akár öltönyös akár farmeres vagy, lesz még itt néhány rövidítés adóügyben is, ami kell ahhoz, hogy magabiztosan vághass neki életed egyik legnagyobb kalandjának. Segítünk!
Jóri-Molnár Anikó
Az elmúlt években a látvány-csapatsport támogatásokhoz kapcsolódó adókedvezmények egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. E népszerűség azonban várhatóan jelentősen csökken, ha a törvényhozás elfogadja azokat az általános vitára bocsátott módosításokat, amik alapján töredékére csökken a sporttámogatáshoz kapcsolódó adókedvezmény.
hvg.hu
Az RSM DTM blogja előtti utolsó figyelmeztetésként sorra veszi, hogy mire kell igazán figyelni az adóelőleg-feltöltés során. Figyeljen Ön is!
hvg.hu
A kormány döntött a harmadik költségvetési kiigazító csomagról és véglegesítette az új adórendszert. A korábbi átmeneti adónemeket kivezeti az adózásból, a bankadót végeleges adónemként rögzíti a 2013-as mértéken, és kivezeti a különadókat, de a társasági adó három kulcsossá válik: 10 százalékos kedvezményes, 19 százalékos általános és 50 százalékos speciális kulcsot vezet be.
hvg.hu
Bár az elsődleges pénzügy adatok alapján már túljutott a mélyponton a vállalkozói szektor, konszolidációról egyáltalán nem lehet beszélni. A javuló forgalmi és eredményadatokkal szemben nagyon jelentősen nőttek az adósságaik.
hvg.hu
Az elmúlt évben összesen 143 milliárd forint adókedvezményt érvényesítettek a cégek, szemben a 2010-es év 91 milliárdjával és 323 milliárd forint társaságiadó-bevételével. Az átlagos adóterhelés ezzel 9,4 százalékos lett, ami már-már adóparadicsomi állapotokra utal.
hvg.hu
Az éves társasági adóból mintegy 40 milliárd forint fordítható a látványsportok támogatására, de ahogy megnyílt ez a lehetőség, a szponzorok visszavonultak a versenysport támogatásától - mondta Szalay Ferenc (Fidesz), az Országgyűlés Sport- és turizmus bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten, a Napi Gazdaság című lap szakmai rendezvényén.
MTI
Kétségkívül szép lenne, ha a kormány a leszakadt térségekben létrehozott vállalkozási zónákban adókedvezményt adna a cégeknek. A sokadszorra meglebbentett ötletből azonban annyi azért nem derült ki, hogy a munkáltatók elővegyék a kockás papírt.
hvg.hu
Komoly hátrányba kerülhetnek a kisadózó vállalkozások tételes adózását választó cégek, de üzletfeleik is. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által az Országgyűlésnek beterjesztett, az úgynevezett kisadózó vállalkozások tételes adójáról szóló törvényjavaslat szerint nem minősül vállalkozás érdekében felmerült költségnek a kisadózó vállalkozásoknak kifizetett összeg a friss törvényjavaslat szerint.
hvg.hu
Az adóhatóság téves jogértelmezése miatt 25-30 milliárd forinttal több adót fizettek be a társas vállalkozások 2006-ban. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a pénz az év végéig szerezhető vissza.
hvg.hu
A magánszemélyek legfeljebb 700, a cégek 2500 forint telefonadót fizetnek majd. Az energia- és közműcégeknek jön a 30 százalékos társasági adókulcs. 130 milliárdot várnak a tranzakciós adóból. 5 millió forint fölött csak bankátutalással lehet majd fizetni, de az adófizetési kötelezettségbe nem esnek bele a magánszemélyek önmaguknak küldött utalásai. Itt vannak az adócsomag részletei.
hvg.hu
Megváltozott jogértelmezés segítheti az adóalap csökkentését, tavalyi bírósági ítéletek ugyanis felülírták a korábbi adóhatósági jogértelmezést , így akár több tízmilliárd forint járhat vissza a cégeknek.
unknown
A társaságiadó-kedvezményekből származó összegek bevonásával Szeged új stadion építésére fog pályázni a Szeged 2011 labdarúgócsapatot működtető céggel közösen.
MTI
Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be, a kormány ebbe az irányba tesz lépéseket - írta a nemzetgazdasági miniszter Scheiring Gábor LMP-s országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában. Scheiring Gábor arra volt kíváncsi, hogyan kívánja csökkenteni a kormány a jövedelemkiáramlást.
MTI