Listára tették az áprilisi kampánypénzzel tartozókat, ismert arcok is vannak rajta
A K-Monitor feketelistáján névvel együtt böngészhetők azok a jelöltek, akik szavazatok helyett valószínűleg inkább kampánytámogatásra utaztak.
A K-Monitor feketelistáján névvel együtt böngészhetők azok a jelöltek, akik szavazatok helyett valószínűleg inkább kampánytámogatásra utaztak.
A járat épp indult volna Londonba, az utasok már a fedélzeten voltak, amikor a légi közlekedési hatóság emberei megjelentek a repülőtéren.
Még mindig sokan vannak, akik hónapokig nem rendezik az adósságukat, de az adóhatóság a kicsinek is örül.
Egy cégbe felvett új munkavállalónak a munkaviszony létesítése előtt kötelessége nyilatkozatot tennie arról, hogy nincs függőben lévő tartozása, ellenkező esetben akár 500 ezer forintig terjedő bírság megfizetésére is kötelezhetik a céget és az ügyvezetőt.
Behajtóval próbált elévült tartozásokat behajtani a Telenor, most pedig befizetett számlákat fizettetne be újra – írta a 24.hu.
Van olyan intézmény, ahol márciusban még nem volt tartozás, nyár végére viszont a kétmilliárd forintot közelítette az adósság.
75 év alatt tudják majd törleszteni a teljes összeget a költségvetésnek.
Az osztrák alkancellár kezdeményezte, hogy a testület jogi szolgálata vizsgálja ki, érvényes-e a magyarországi jogállamiság helyzetével foglalkozó Sargentini-jelentésről szóló voksolás eredménye.
Idősek, gyerekek maradtak víz nélkül.
A rossz körülmények között élő család nem érti, hogy lehetett ennyi a fogyasztásuk, a szolgáltató szerint minden rendben működött.
A francia Nemzeti Front, a nemrég önmagát Nemzeti Összefogássá átkeresztelő párt hosszú évek óta belpolitikai céljaira használja az európai parlamenti képviselői jogokból származó juttatásokat. A legújabb uniós bírósági állásfoglalás szerint Marine Le Pennek 300 ezer eurót kell visszafizetnie az Európai Parlament kasszájába.
És a magas kamatok miatt más hitelből visszafizette.
Egy másik bliccelővel épp most fizettettek be 800 ezer forintot. Ő 56-szor utazott jegy nélkül.
Tíz évvel ezelőtt vezették be az online árverést, előbb csak ingóságokra, majd üzletrészekre és ingatlanokra is lehetett licitálni. Az állam és az e-árverésben fantáziát látó bankok szerint a rendszer kiállta a próbát: átlátható. Megnéztük, milyen az, amikor egy lakást árverez a NAV.
Az ötezer forintnál kevesebb pénzzel tartozókkal nem kezd levelezni az adóhivatal, a nagyobb adósok nem ússzák meg.
Egy spanyol ügyben hozott ítéletet az Európai Unió Bírósága.
A posta szerint nem fizette ki teljesen választási reklámkiadványaik kézbesítésének árát a Jobbik.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint mintegy 5 milliárd dollárhoz nem jutnak hozzá a légitársaságok, mert egyes országok a hiperinfláció miatt nem engedik az országból kivinni az amerikai dollárt.