Szigorítják az élelmiszerkönyv előírásait
Kecskesajtnak például mostantól csak azt nevezhetik, ami kizárólag kecsketejből készült.
Kecskesajtnak például mostantól csak azt nevezhetik, ami kizárólag kecsketejből készült.
A hivatal elnöke szerint a fogyasztói kosár jelentős részét teszik ki ezek az élelmiszerek, az áraikban pedig nagy volt az „emelkedés, illetve a hullámzás”.
Ha a módosítást elfogadják, akkor már a kecskesajt sem lesz feltétlenül ugyanolyan.
A magyarok többsége szereti a joghurtot, elsősorban a gyümölcsös ízesítésűeket.
Nagy István agrárminiszter szerint “meg kell védeni a hagyományos mezőgazdasági termelést és a fogyasztókat”.
A Danone már kivonult Oroszországból, viszont helyi leányvállalatukat egy Putyinhoz hű vezető viszi tovább.
Van egy rossz hírünk: nagy esély van rá, hogy nem lesznek olcsóbbak az élelmiszerek. Vagy ha igen, akkor sem akkora mértékben, mint amennyivel az elmúlt időszakban drágultak. Az élelmiszerpiacon egyelőre annyira bizonytalan a helyzet, hogy biztosat nemhogy fél-egy évre, de pár hónapra sem mer senki mondani.
Szakemberek szerint májusban megállhat az élelmiszerdrágulás.
A kiskereskedelmi árak vizsgálatát már korábban bejelentette a Gazdasági Versenyhivatal, most a tejeket és tejtermékeket külön is alaposan megnézik. A GVH szerint folyamatos az áremelkedés, miközben a hazai tejesek piaci pozíciói gyengülnek.
Saját fejezetet kap a legnépszerűbb hazai sajt a Magyar Élelmiszerkönyvben.
Nagy István agrárminiszter azt reméli, hogy más láncok is követik majd az Aldi példáját.
Az árak emelkedésének több oka is van.
A takarmány ára drasztikusan nő, emiatt drágulnak a termékek a terméktanács szerint.
A kutatók kicserélték a vajat, így jóval fenntarthatóbb lett az étel.