Milliárdos tendereket hirdetett a Magyar Turizmus
A Magyar Turizmus óriási összegű - két-két milliárdos - tendereket hirdetett külföldi és belföldi médiaügynökségi feladataira.
A Magyar Turizmus óriási összegű - két-két milliárdos - tendereket hirdetett külföldi és belföldi médiaügynökségi feladataira.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 10 millió 750 ezer forint bírságot szabott ki két vállalkozásra egységes, komplex és folyamatos jogsértés elkövetése miatt, amiért azok a Mátrai Erőmű Zrt. (Mert) pályázatain, valamint az Árpád-Agrár Zrt. pályázatán indulva egyeztették a beadási árakat és felosztották egymás között a piacot - közölte a versenyhivatal hétfőn.
Az IMG, amely egyedül pályázott a megbízásért, a Miniszterelnökség médiavásárlásait intézi nettó 700 millió forintért. Tavaly is ők nyertek tendert hasonló összegben a Miniszterelnökségnél, idén pedig 6 milliárdért szervezték a Magyar Nemzeti Bank reklámkampányát.
A 2013-as év az eddigi legjobb volt a Közgépnek, ám az idei évet is elnyert tenderekkel kezdik.
Az üzemanyagtendert megnyerő Mol Kelet-Magyarországon a gázolajból és a 95-ös benzinből is 5,30 forint engedményt ad a nettó nagykereskedelmi árból. Nyugat-Magyarországon 5,90 forint az engedmény.
Rendkívül nagy értékű közbeszerzést írt ki 18 hónapos időtartamra vonatkozóan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy nappal azelőtt, hogy megszűnt – számolt be a Kreatív Online. A kreatív-, pr-, médiás és közvéleménykutatási feladatokat is tartalmazó tender értéke közel hárommilliárd forint.
Karácsonyra 27 milliárdot, Szilveszterre további 5 milliárdot nyert el a Közgép Hídépítő Speciál Kft. nevű leányvállalata. 5 milliárdból biztosítja majd Almásfüzitő és Komárom árvízvédelmét.
A közbeszerzés első része 1,764 milliárd forintról szól, ebből 233-333 helyszínt bútoroznak föl. A második rész 314 millió forintos keretösszeggel 56 munkaügyi kirendeltség bútorozásáról szól. A keretösszeg mindkét esetben 30 százalékkal csökkenhet.
"A magányos elkövető – a XXI. századi terrorelhárítás új kihívása" címmel hirdetett tendert a Terrorelhárítási Központ. Elsősorban természetes személyek vagy csoportok jelentkezését várják.
Nyáron írják ki az új midibusztendert. A pályázat része lesz emellett 25 csuklós, hibrid autóbusz üzemeltetése is a hírek szerint.
A magyar Air Force One egy háromgépes honvédelmi minisztériumi közbeszerzés keretében válhat valósággá, mely egyúttal a csereérett szovjet teherszállítókból is többet nyugdíjba küldene. A költségekről megoszlanak a vélemények, ám saját állami gépekkel minden bizonnyal rugalmasabban lehetne megoldani a honvédségi és a diplomáciai utakat. A politikai kockázatok azonban nem csekélyek.