Ibrahimoviccsal lepték meg a barlangból kimentett, Ibra-rajongó thai gyerekeket
A focista az Ellen Show-ban találkozott a gyerekfocicsapattal, akiknek egy halom ajándékot is hozott.
A focista az Ellen Show-ban találkozott a gyerekfocicsapattal, akiknek egy halom ajándékot is hozott.
Néhány napot benn töltenek, hálát adnak a megmenekülésükért.
Sajtótájékoztatón mesélték el a barlangban töltött napok történéseit a thai gyerekek és edzőjük.
A kórházból távozásuk alkalmából sajtótájékoztatót is tartanak.
Több napig húzódó vita végére került sor, miután a Tesla-vezér Elon Musk hivatalosan is bocsánatot kért az általa pedofilnak nevezett búvártól. Musk azzal védekezik: dühében cselekedett, de belátja, hibát követett el.
A befektetőknek sem tetszett a Tesla-vezér twitteres kirohanása.
A milliárdos Tesla-vezér és a thai barlangi akcióban részt vevő búvár közti viszony Musk egy találmánya miatt mérgesedett el. Az ügy már ott tart, hogy bíróságra is mehetnek, miután Musk egy neki nem tetsző reakció miatt nyilvánosan pedofilnak nevezte a mentőegység tagját.
Ebből a videóból kiderül, mekkora munka volt kihozni a diákfoci-csapatot a Tham Luang barlangból.
A különleges dokumentumfilm mögötti csapat a kezdetektől fogva ott volt a helyszínen. A produkciót július 13-án, most pénteken mutatja be a csatorna.
Egész Thaiföld összefogott a barlangból kimenekített fiúkért, ki pénzzel, ki a munkájával, ki spirituálisan próbált meg segíteni. Elértünk egy kint élő magyar nőt, aki maga is hálát adott Buddhának a csodával határos menekülésért. Ismerte a búvárt, aki meghalt, és arról is beszélt, hogy élnek arrafelé az emberek. Egy ismerőse könnyekig hatódott, amikor 30 éves korára Marcsitól megkapta élete első ágyát.
Trump most posztolt először a témáról, érdekes módon épp akkor, amikor mindenki erre figyel.
Nekimentek a Twitteren, hogy ha már ennyi fejlett eszköze van, miért nem segít. Nem teketóriázott, válaszolt: küldi a mérnököket.
Egy friss beszámoló szerint csütörtökön megindították volna a mentőakciót, de a barlangban rekedtek közül több gyermek is nagyon gyenge, így elhalasztották a kimentést.
Csodával határos módon kilenc nap után találták meg a thaiföldi barlangban rekedt focista gyerekeket, de a neheze még csak most jön, ugyanis egyelőre senki nem tudja, hogyan hozzák ki őket. Az őket megtaláló képzett búvárok zavaros, áramló vízben, hosszú ideig úsztak – ezen az úton a gyerekeket elképesztően veszélyes lenne kihozni.