Ma végre találkozhat Lázárral Márki-Zay, de azt kéri, tüntetés most ne legyen
Eddig nem sikerült összeülnie a volt miniszternek, vásárhelyi erős embernek és az ellenzéki győzőnek, csak a bohózatig jutottak.
Eddig nem sikerült összeülnie a volt miniszternek, vásárhelyi erős embernek és az ellenzéki győzőnek, csak a bohózatig jutottak.
Többeket sokkol a Pozsonyi út állapota, a fákon ugyanis "gallyazási munkálatokat" végeznek, de ez inkább csonkolásnak tűnik. A tiltakozók szerint Budapest legszebb utcáját teszik tönkre, a Főkert viszont azt mondja, ritkán jutnak hozzá egy-egy fához, ezért tűnik drasztikusnak a beavatkozás, de sosem nagyobb az indokoltnál.
A Parlament előtt tiltakozott a civilek ellen irányuló "Stop Soros"-törvénysjavaslat ellen az Amnesty International és a Magyar Helsinki Bizottság, ahol egy kis füzetet is osztottak a megjelent képviselőknek, amelyben a sokszínű Magyarország mellett érveltek. Arra kérték a képviselőket, ne szavazzák meg a törvényt. Videó.
Meghátrált vagy szigorított a kormány a Stop Soros törvénytervezeten? Mit akarhat Orbán az Alaptörvény hetedik módosításával? G. Szabó Dániel jogász egyszerre lát politikai bullshitet, kommunista tempót és sötét jövőt. A távolban Oroszország is felsejlik.
Az elviselhetetlenül veszélyes kamionforgalom ellen félpályás útlezárással demonstráltak.
Az Egy övezet, egy út (korábban: Új Selyemút) ellen egy emberként tiltakoznak az uniós országok pekingi nagykövetei. Kivéve Magyarországét.
A tiltakozást elküldték a Figyelő szerkesztőségébe is. Szerintük ez a legrosszabb diktatúrákat idéző uszítás.
Perczel István vallástörténészt is rátette a Figyelő az állítólagos Soros-zsoldosok listájára.
A terrorellenes törvények teljes félreértése a ma született ítéltet az Amnesty International szerint, a vádakat hatályon kívül kell helyezni. A férfi csak családján akart segíteni.
A csepeli Közös Ország Mozgalom fóruma után vonult át néhány tucat ember a helyi Fidesz irodához, hogy tiltakozzon Orbán Viktor és Lázár János kijelentései miatt.
Amíg Lázár János a Facebooknál reklamál, amiért eltávolították a migránsozós videóját, addig az osztrák politikusok sorra kérik ki maguknak a felvételt.
Diszkriminált a Debreceni Egyetem, amikor kitiltotta oldaláról a Putyint kritizáló kommentelőt – mondta ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság.
Májustól lépne életbe Ausztriában a dohányzási tilalom az éttermekben és bárokban, de az osztrák kormány változtatna a terveken. Ezt sokan nem tudják elfogadni, és az ügy hamarosan a parlament elé kerülhet.
Iránban 9 éves koruktól kötelesen fejkendőt viselni a nők, de többségük ellenzi ezt, és egyre többen tiltakoznak nyilvánosan a kendők miatt.
A katalóniai Girona mostanában nem csak a focicsapat jó szereplésével hívja fel magára a figyelmet – a legutóbbi fordulóban pontot raboltak Madridban az Atleticótól. Hanem például azzal is, hogy a 100 ezres város utcaseprői kötelesek a zsebükben tartani egy kütyüt, amely jelzi, hogy éppen hol vannak.
Meghaladta a másfél milliót a Change.org weboldalon hétfőre a tervezett orosz nyugdíjreform ellen tiltakozók száma, a reform a nők nyugdíjkorhatárát 55-ről fokozatosan 63 évre, a férfiakét pedig 60-ról 65 évre emelné fel.
A drága üzemanyag miatt tiltakozó autósok délután ötkor ott álltak meg, ahol éppen voltak. Több ezren tiltakoztak így.
Világhírű színésznők tucatjai tüntettek szombaton a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén az ellen, hogy a filmiparban változatlanul hátrányos megkülönböztetés sújtja a nőket.
Hiába mondja azt a kormány, hogy jelentősen emelte a béreket az egészségügyben, a valóságban a dolgozók még mindig túl sokat dolgoznak túl kevés pénzért és a szakma elhagyásán gondolkodnak - ezt mondták a felszólalók a Független Egészségügyi Szakszervezet Kossuth téri tüntetésén. A tüntetésre csak kevesen mentek el.