Párizs: a békéért és az erőszak ellen vonultak a vöröskendősök
A sárgamellényesek erúsuakos megmozdulásai ellen tiltkozott a tömeg Párizsban. Akik az előbbiek követeleéseinek egy részével egyet is értenek.
A sárgamellényesek erúsuakos megmozdulásai ellen tiltkozott a tömeg Párizsban. Akik az előbbiek követeleéseinek egy részével egyet is értenek.
Több ezren tüntettek szombaton Donald Trump amerikai elnök ellen Washingtonban a harmadik alkalommal megrendezett Nők menetén, az elnök két éve történt beiktatása alkalmából.
Négy helyszínről indulnak majd el a tüntetők január 19-én, Molnár videón magyarázza el a részleteket.
Mészáros Lőrinc 2rule-boltjára is jutott a bojkottra felszólító matrcából az LMP-s Vágó Gábor keze által.
A Stádium 28 Kör tagjai attól tartanak, hogy a tervezett átalakítás során megszűnik az akadémia autonómiája, a kutatók pedig elmennek.
Németh Szilárdnak egy kórus jutott eszébe a Parlament lépcsőjén esküt tevő képviselőkről.
A határozatképtelen rendkívüli parlamenti ülés után az ellenzék kiállt a parlamenti lépcsőre, ahol a Jobbik és az LMP kivételével esküt is tettek.
A politizáló könnyűzene kategóriába lehetne besorolni Molnár Áron művészi közösségének, a noÁrnak dalait. De mi az az út, amelyen haladna? És hogy tenné? Kiben lehet a hiba, ha van hiba? A művész beszélt a hvg.hu-nak arról, miért nem elég, ha több ezren követik, meg arról is, miért nem látjuk őt most egy ideig új színházi produkciókban.
Összeállt helyben egy akcióra az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum, aktivistáik forgalomlassítással tiltakoznak.
Kedden Párizsban és vidéken is az utcákra vonulnak a nyugdíjasok, akik úgy érzik, a nagy pénzügyi válság óta az állam megfeledkezett róluk. A nyugdíjak értéke lényegében be van fagyasztva. Ezért most azt követelik, hogy a bérek növekedésével egyenes arányban nőjön a nyugdíjak vásárlóereje is. Sok más követelésük is van, mert úgy érzik, Macrontól sem sokat kaptak.
50 magyar vet részt az itthoniakra rímelő angliai szimpátiatüntetésen. Elértük az esemény szervezőjét: nem fognak megállni egy tüntetésnél.
Félpáláys útlezárással blokkolja a határt a magyar-szlovák határszakaszon Komjáthi Imre MSZP-s politikus.
Botka után Toroczkai László pártja is beállt a rabszolgatörvény elleni tiltakozásba, igaz, ezt némi hezitálás előzte meg. Most a Mi Hazánk polgármesterei sem engednék a túlórát az önkormányzati cégeiknél.
A történtek után az ellenzéki pártoknak nem lenne szabad visszatérniük az Országházba.
Nem csak Budapesten hirdetnek meg tiltakozásokat a túlóratörvény ellen.
A mai lesz az Országgyűlés idei utolsó ülése; a képviselők két bírósági szervezet és az ügyészség tavalyi beszámolóiról tárgyalnak.
Az eddigi legnagyobb törvénysértést követte el a kormány a párbeszédes képviselő szerint
Vannak azért fontosabb témák is, mint az ellenzék rabszolgatörvény elleni tiltakozó akciója – a kormánypárti sajtó szerint legalább is az ürömi polgármester viselt dolgai vagy a klímaváltozás parlamenti vitája ilyennek tűnik.
A megmozdulások a helyi ipari parkok forgalmát érintik.
A demonstrálók gyertyát gyújtottak a „véleménynyilvánítás szabadságának emlékére”.