A rákgyógyítás csodafegyvere lehet ez az új kezelés, már bizonyított
Három éve tünetmentes az a brit lány, akinek szervezete korábban semmilyen kezelésre nem reagált az egyik legagresszívebb rák ellen.
Három éve tünetmentes az a brit lány, akinek szervezete korábban semmilyen kezelésre nem reagált az egyik legagresszívebb rák ellen.
HVG
Kanadai kutatók 20 ezer kanadai ember egészségügyi adatait vizsgálva arra jutottak, a terhesség alatt nemhogy nem veszélyes felvenni a koronavírus elleni védőoltást, de kifejezetten hasznos lehet.
HVG
Hacue Kadzsijama a hirosimai atombomba robbanásától alig 1 kilométerre tartózkodott, így a detonáció után azonnal életét vesztette.
HVG
Donald Trump amerikai elnök tömegpusztító fegyverré nyilvánította a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn. A szer százszor erősebb, mint a morfium.
HVG
Számos betegség kialakulásához hozzájárulnak, mégis nagyon nehéz észlelni az úgynevezett „zombi sejteket”. Most egy elsőre merésznek tűnő ötlet hozhatja el a megoldást.
HVG
Amerikai kutatók rézuszmajmok agytevékenységét vizsgálva arra jutottak, a mesterséges intetlligenciát még mindig lekörözi az emberi agy.
HVG
A V Sagittae nevű rendszer két csillagból áll, amelyek vadul keringek egymás körül. A végső robbanásuk 2083-ban következhet be.
HVG
Ijesztő paradoxonra hívták fel a figyelmet a Manchesteri Egyetem szakemberei: a cukor károsító hatásának kivédése diétás üdítőkkel komoly egészségügyi problémákhoz vezethet.
HVG
Százhuszonöt éve ezen a napon, 1900. december 14-én ismertette Max Planck német fizikus a berlini Fizikai Társaság előtt a modern fizika egyik alapját jelentő kvantumelméletet, amelyért 1918-ban megkapta a Nobel-díjat. A felismerés felforgatta, azóta is felforgatja a világ megannyi területét.
HVG
Brit kutatók szerint egyértelmű, hogy a dinitrogén-oxid, azaz a nevetőgáz segítségével kezelhető a súlyos depresszió, ám a mögöttes mechanizmust még mindig homály fedi.
HVG
A tetoválás már rég nem csupán múló divat, azonban a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy komoly ára lehet a különféle mintázatok viselésének.
HVG
Tavaly érettségizett a budapesti Fazekas Gimnáziumban, de a szóbeli előtti estén még azon a tudományos cikken dolgozott a társaival, amit végül meghívtak Kaliforniába, a NeurIPS 2025 konferenciára. A 19 éves Christ Miranda Annát és mentorát, Csiszárik Adriánt ott értük el egy rövid beszélgetésre.
Lábkörmöket gyűjtenek a kanadai Calgary Egyetem tudósai, hogy egy olyan vizsgálat életképességét igazolják, amely átalakíthatja a rákmegelőzés jövőjét.
HVG
Nem mindennapi kísérletbe kezdett egy svéd zenész. Hat hónap alatt zongoristát kívánt faragni, no nem egy csodagyerekből, hanem egy polipból. Mint kiderült, az állat képes erre, persze nem egészen úgy, ahogyan azt az emberek tennék.
HVG
Extrém magas vérnyomással jelentkezett a kórházban az a férfi, akinek egy vérrögöt találtak az agyában. Később kiderült, rendkívül sok energiaitalt fogyasztott naponta.
HVG
Önmagukban is veszélyesek, és most kiderült, hogy akár az antibiotikum-rezisztens baktériumok táptalajaként is szolgálhatnak a mikroműanyagok.
HVG
Már a kanyarban lehet az a gyógyszer, ami segítheti a macskák lefogyását. Extrán jó hír, hogy nem egy szájon át beadandó készítmény lesz, így nem kell küzdeni a macskával, hogy legyen szíves megenni.
HVG
Minden jel szerint nem a kontinesre érkező homo sapiens volt az, akik felfedezték a tüzet.
HVG
A japán T2K és az amerikai NOvA neutrínókísérletek közös elemzése olyan mérési pontosságot eredményezett, amely közelebb vihet az Univerzum anyag–antianyag aszimmetriájának megértéséhez. Az eredményekhez az ELTE kutatói is jelentősen hozzájárultak.
HVG
Tömegesen szedett gyógyszer, mégis érdemes megfontolni a megelőzést célzó használatát: van olyan életkor és olyan helyzet, amikor a szív- és agykatasztrófától védő aszpirinnek nagyobb lehet a kockázata, mint a haszna. Érvényes ez a gyógyszer egy hatékonyabb alternatívájára is.