Galéria, termelői piac és pilótákat vizsgáztató szoftver is nyert a Visa női vállalkozásokat támogató pályázatán
A nyertesek kétmillió forintos támogatáshoz jutnak, és egy éven át szakmai mentorálásban részesülnek a Visa She’s Next programban.
A nyertesek kétmillió forintos támogatáshoz jutnak, és egy éven át szakmai mentorálásban részesülnek a Visa She’s Next programban.
A magyar miniszterelnök szerint Donald Trump becsületes ember, aki mindig Amerika érdekeit tartja szem előtt.
Észtország az első európai ország, amely ilyen törvényt fogadott el.
A kutatás egyik érdekes adata, hogy minél magasabb végzettséggel rendelkezett a válaszadó, annál valószínűbb volt, hogy Ukrajna valamilyen formában történő támogatása mellett foglalt állást.
Bőkezűen osztotta a támogatást sok régi ismerősnek, baráti cégnek az állami Szerencsejáték-cég. A volt ATV-elnök vállalkozásainak 130 millió, Szijjártó Péter testvére cégének 25 millió jutott, de 85 millió került Nobilisék vitorláspartneréhez, és jutott némi apró a Rogánt és Habonyt is helikoptereztető család vállalkozásának is.
Vitályos Eszter kormányszóvivő testvére, a fideszes józsefvárosi képviselőjelölt Vitályos Fanny vezette Fidesz-közeli alapítvány hol egy minisztertől, hol a kormányzati civil alapból kap támogatást. Most éppen az állami lottócég szponzorálta őket.
Már több, korábban kivezetett Windows társaságában van a Windows 10 a Microsoftnál: elkészült az oldal, ahol minden fontosat elmond a rendszer kivezetéséről a cég.
Rekordokat döntögetnek az elektromosautó-eladások idén. Több mint 6700-at helyeztek forgalomba az első négy hónapban, ennek nagy része az állami támogatásnak köszönhető.
Számítógépek százmilliói futtatják a Windows 10-et, miközben a 9 éves rendszer támogatása lassan a végéhez közeledik. A probléma, hogy az adatok szerint a korosodó Windowst egyre többen használják, a legújabb változatát pedig egyre kevesebben.
A lapnak nyilatkozó szakértő szerint a klub az oroszok pénzét nem egy futballsztár, hanem több kevésbé elismert, de minőségi játékos leigazolására fordíthatja majd.
Minden pénzt megér, hogy ne maradjanak le az ázsiai vetélytársaktól.
Néhány korábbi verzióhoz hasonlóan a Windows 10 esetében is lesz lehetőség a kulcsfrissítések beszerzésére a hivatalos támogatás leállítása után – ám ez nem lesz olcsó.
A szerb filmrendező a Kremlben látogatta meg Putyint, a háború támogatásáról, majd filmes terveiről beszélt, amihez az orosz elnök támogatását kérte.
Leszámol az Android operációs rendszer régebbi verzióihoz fejlesztett alkalmazásokkal a Google, ezzel lezárva egy, a támadók által gyakran kihasznált kiskaput.
A szervezet vezetése igyekszik átvenni Ukrajna katonai megsegítésének koordinálását, amit eddig az USA végzett.
A polgármester szerint már nem is számolnak a pénzzel, mert nem született meg a Belügyminisztérium támogató okirata.
Fontos figyelmeztetést adott ki az Epic Games: a népszerű, gyakran több tízezres játékokat is ingyenesen kínáló webshopjuk néhány hónapon belül számos régebbi Windows-verzión elérhetetlenné válik. Van egy meglepő szereplő is.
Kivezeti a 21H2-es verziószámú Windows 10-kiadásokat a Microsoft, június után veszélyes lehet ezek használata.
A Mahart-Passnave Kft.-ről szóló tervezet a kormány honlapján jelent meg. Hamarosan kiderül, hogy amit az egyik miniszter elvett, visszaadja-e a másik.
Több NATO-tagország ugyanakkor elutasította Macron felvetését.