#társadalom

A NER lényege, hogy egy tanártüntetés is rendszerellenesnek hasson
 

A NER lényege, hogy egy tanártüntetés is rendszerellenesnek hasson

A tanár-diák tüntetés egy középosztálybeli sztori, és ha nincsenek erős szereplők a civil életben, akik össze tudják hangolni sérelmeiket a rendszer más áldozataiéval, az is marad – véli Gerő Márton szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatója, az ELTE Társadalomtudományi Karának oktatója, aki a társadalmi mozgalmakkal és a civil társadalommal foglalkozik. Szerinte unikum, hogy a tanárok, a diákok és a szülők együtt és aktívan lépnek fel, de a megmozdulások alapvetően a városi iskolák köré szerveződnek, és kérdés, elérik-e a sztrájk mellett kitartó kritikus tömeget, amely jelentősen megakaszthatja a hétköznapi élet menetét.

Nagy Iván László Nagy Iván László

Egy projekt, amely felkészíti a szegényebb gyerekeket, hogy egyenlő esélyekkel menjenek iskolába
 

Egy projekt, amely felkészíti a szegényebb gyerekeket, hogy egyenlő esélyekkel menjenek iskolába

Különórák, játékok, utazás – jónéhány gyerek számára mindez álom marad, ha a lehetőségeket csak a szülői ház tudja alakítani. De hogyan lehet úgy felkészíteni a gyerekeket az iskolára, hogy mindegyikük hasonló eséllyel tudjon elindulni – függetlenül attól, hogy szegény vagy tehetős a családja? Erre a kérdésre keresi a választ egy németországi kísérleti program. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle


A magyarok többsége baloldali, hímsoviniszta és a gyerekverést sem veti meg
 

A magyarok többsége baloldali, hímsoviniszta és a gyerekverést sem veti meg

Bár csökken az arányuk, továbbra is meghatározóan baloldali, piackritikus gazdaságban hisznek a magyarok, és hiába szajkózza a jobboldali értékeket a kormány, egyenlő arányban progresszív, centrista és konzervatív az ország – derül ki a Policy Solutions 2022-es értéktérképéből. A magyarok közel fele 2022-ben is szégyellné, ha meleg lenne egy rokona, de a szabad abortuszt ötből négy ember támogatja.

Nagy Iván László Nagy Iván László



„Csak mert egy spermium véletlenül találkozott egy petesejttel, hagynom kellene, hogy ez a véletlen meghatározza az egész életemet?”
 

„Csak mert egy spermium véletlenül találkozott egy petesejttel, hagynom kellene, hogy ez a véletlen meghatározza az egész életemet?”

A jogok nemcsak úgy vannak, ki kell harcolni, majd folyamatosan védelmezni kell őket – ezzel a szakmai hitvallással nők milliónak az életét változtatta meg az egyenlőségért vívott küzdelmet az élete utolsó pillanatáig fel nem adó ügyvéd, Gisèle Halimi. A francia közélet rebellis figurájának a nevéhez fűződik több emberi jogi siker, szerepe volt az abortusz legalizálásában, a halálbüntetés eltörlésében, a homoszexualitás dekriminalizációjában, a nemi erőszak elleni törvények megszületésében. A 2020-ban, 93 éves korában meghalt Halimi rendkívüli életét és munkásságát most egy könyv is felidézi, a nézetei és gondolatai pedig semmit sem veszítettek az aktualitásukból.













„Minek jöttél anyák napjára, neked fölösleges!”
 

„Minek jöttél anyák napjára, neked fölösleges!”

Gyivis, zacis, lelences, állami gondozott. Évtizedek óta így bélyegzik meg azokat a gyerekeket, akik elveszítették a szüleiket. Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyerekek napja az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére. Egy legfrissebb felmérés a velük kapcsolatos előítéleteket kutatta.

hvg.hu hvg.hu