„Tilos a szex” táblákat helyeztek ki egy holland strandon
Túl sok panasz érkezett az önkormányzathoz.
Túl sok panasz érkezett az önkormányzathoz.
A sportolónak úgy sikerült posztolnia a mentésről, hogy nem említette meg a nepáli segítőt.
Vélhetően a gazdasági válság és a magas infláció miatt döntenek sokan úgy, hogy nem tartják meg a magzatot.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is tiszteletét tette az eseményen.
Az utóbbi években megemelkedő tinédzser öngyilkosságokat a közösségi média használattal állítja párhuzamba a tech cégeket perlő amerikai iskolakörzet.
Németországban a kormánypártok 18-ról 16 évre csökkentenék a szavazói korhatárt a parlamenti választásokon. Az Európai Unió is támogató, mert jobb lenne, ha a fiataloknak nagyobb beleszólásuk lenne a saját jövőjükbe. Míg Európában egyre több helyen foglalkoznak a kérdéssel, Magyarországon a politikusok részéről nincs rá markáns törekvés. A Deutsche Welle riportja.
A kezdeményezés önkéntes, de szinte az összes szülő egyetért vele, hiszen így közösen sokkal könnyebb nemet mondani.
A Biblia a konzervatívok által, az LMBTQ-tartalmak száműzésére alkotott törvénynek esett áldozatául.
Egyre több a veszélyeztetett gyerek, és egyre többen kerülnek a családjukból a gyermekvédelembe, ahol viszont szintén súlyos, rendszerszintű problémák jelentkeznek. Komoly gondok vannak a házi gyermekorvosi ellátás hozzáférhetőségével, és megtöbbszöröződött a gyermekpornográfia miatti bejelentések száma – többek között ezekről is szól a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2022-es jelentése.
Arra kérik többek közt, hogy ne szembesítse pünkösd után, kedden az erőszakot névvel felvállaló panaszost és a Böjtét támogató (volt és jelenlegi) nevelteket.
Pünkösdvasárnapra erőre kapott és beszédet is mondott, amelyben mártírnak nevezte Ukrajnát.
Napokig tartó reménykedés, több ezer kilométerről leszervezett mentés: a Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó expedíciójának sajtósával beszélgetett a hvg.hu az utolsó napokról.
„Késznek kell lenni szenvedni is, ha épp úgy hozza a helyzet! Ez egy ilyen műfaj.”
A Mount Everest meghódítására induló hegymászó három nappal ezelőtt tűnt el, serpák indultak, hogy felkutassák, de nem jártak sikerrel.
Az eltűnt fiatalok többsége a gyermekvédelmi szakellátásból jön, és bár a rendszer sok sebből vérzik, a legalapvetőbb gond mégis a kötődés hiánya lehet. Ha ugyanis valami megelőzhetné a szökéseket, az az, hogy a gyerekek ott akarjanak lenni, ahol éppen vannak.
Böjte Csabát a VálaszOnline kérdezte a gyermekotthonaiban történt erőszakos és szexuális erőszakos esetekről, továbbá az állítólagos szeretői viszonyáról.
Alsózsolcán, a helyi roma közösségben olyasvalami kezdődött, ami bárhol példaként szolgálhat: hét nő elvégezte a dúlaképzést, hogy segíthessenek azoknak a nőtársaiknak, akikkel senki nem menne be a szülőszobára. Hogy miért is fontos ez, arról Kishonthy-Kardos Rita projektkoordinátorral és Vadász Viktória dúlával beszélgettünk.
A legsürgetőbb kérdés most az, hogy a mesterséges intelligenciának milyen hatása lesz a munkaerőpiacra, arra alapozva elterjednek-e a totális megfigyelésen vagy manipuláción alapuló társadalmi modellek, illetve mekkora szerepe lesz a dezinformációban és a társadalom destabilizációjában – mondja Tilesch György, MI-szakértő. A technológia annyira gyorsan fejlődik, hogy villámgyorsan „leirthat" egész iparágakat. Interjú.