Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#társasjáték

hvg.hu Itthon

24: Az Orbán Ráhel nevéhez köthető Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány 889 millió forint támogatást kapott 40 ezer társasjátékra, de később az összeget értékvesztésként tüntették fel

Az ingyenesen szétosztott, egyébként az adófizetőknek darabonként 22 ezer forintjába kerülő társast – van, hogy bontatlan állapotban – több erre szolgáló internetes oldalon is árulják, nagyjából 3 és 5 ezer forint közötti összegért.

hvg.hu Tech

Magyar társasjátékossal csinált egy kis netes játékot a Samsung

A hajlítható készülékeken a felhasználók egyszerre akár három alkalmazást is láthatnak és használhatnak. Ennek jegyében a Samsung új játéka, a Párhuzamos Programok résztvevői arra tehetnek kísérletet, hogy a kihajtott, nagyobb méretű képernyőkön látható rengeteg információból kitalálják, mivel tölti éppen az idejét a készülék tulajdonosa. A kihívás abban áll, hogy a játékosoknak egy kávézó vendégei között kell megtalálniuk egyes karaktereket, azok telefonjának segítségével.

1 2 3 4 5
A 4iG Orbán Sára és Jászai Gellért magánrepülős útjáról: „Minden család saját maga fizette az utazás költségeit”

A Magyar Hang kérdéseket küldött Schmidt Máriának, aki arra hivatkozva nem válaszolna, hogy külföldről finanszírozzák az újságot, és így „külföldi szervezetekhez” kerülhetnek az adatok

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

A GVH-nak meglehetősen egyedi elképzelései vannak a verseny fogalmáról és a versenytörvény értelmezéséről

Európa már készíti az azonnal élesíthető választ Trump számára

Szemébe sütött a nap, elütött két gyereket és egy nőt egy autós Fonyódon – videó

Ez a kocsi minden idők legdrágább Fordja: 4,9 milliárd forintért adták el

Magukra hagyják, nem tájékoztatják, megalázzák a betegeket – újabb kórházi történeteket mutatott be a Direkt36

Itt a YouTube olcsóbb előfizetése, de az alacsonyabb árnak ára van

A címlapról ajánljuk