A sűrű ködben vezetsz hazafelé, egy kicsit gyorsabban a szabályosnál és egy kicsit fáradtabban a komfortosnál. Egy pillanatig nem figyelsz oda, későn veszed észre, hogy az előtted haladó autó vészfékezett, elrántod a kormányt, és csattanást hallasz. Lassan fogod fel, hogy halálra gázoltál egy kerékpárost. Ugyanakkor a másik autó vezetője, egy idős férfi sokkos állapotban jajveszékel: biztos benne, hogy ő ütötte el a bringást, csak te tudod, hogy valójában a veled való ütközés után csapódott neki az ő autójának is. Az ő autóján látszik a baleset nyoma, a tieden nem, a sűrű köd miatt senki nem látta pontosan, mi történt, a kiérkező rendőrök és mentősök pedig elhiszik, hogy a bácsi okozta a balesetet. De te tudod, hogy nem.

Mit teszel?

Állsz egy pékség előtt, várod a villamosod, és tanúja leszel, hogy egy hajléktalan ellop pár kiflit a boltból. A biztonsági őr utána ered és megállítja, megjönnek a rendőrök, vitatkoznak, hogy mi történt, valóban történt-e lopás, vagy a hajléktalan mond igazat, miszerint már korábban is nála voltak a kiflik. Az őr tudja, hogy te végignézted az esetet, úgyhogy rád mutat, és azt mondja a rendőröknek, majd te igazolod a sztoriját. Mit teszel, és miért? Ragaszkodsz az igazsághoz? Hazudsz? De azért, mert a francnak sincs kedve belekeveredni egy ilyen ügybe, vagy azért, hogy jót tegyél szerencsétlen hajléktalannal?

hvg.hu

Vagy ott van Ábel bácsi története, vérbeli magyaros sztori. Ő több évtizede működtet egy néptáncegyüttest, és ad lehetőséget felnőtteknek és gyerekeknek arra, hogy eljussanak olyan helyekre, ahová máskülönben esélyük se lenne, sikeresek legyenek és kiteljesedjenek. Csak épp Ábel bácsi ahogy egyre idősebb, úgy lesz egyre aktívabb a közösségi médiában politikai kérdésekben, olyannyira, hogy végül már leszólnak a minisztériumból: ha Ábel bácsi, akit korábban már többször figyelmeztettek, továbbra is az együttes élén marad, lőttek a támogatásoknak, és ezzel gyakorlatilag az egész tánccsoportnak. Vezető szólótáncosként tied a felelősség: eltávolítjátok Ábel bácsit, vagy nem engedtek a zsarolásnak. Hogy döntesz? Miért?

Hatvan ilyen dilemma alkotja az ETIQ nevű társasjátékot – tulajdonképpen elég is lenne ennyit mondani az amúgy az építőiparban dolgozó Hivessy Zoltán szerelemprojektjéről, a lényeg úgyis ez: leül egymással három-hat ember, húznak egy történetkártyát, valaki felolvassa a remek író, Molnár T. Eszter szerkesztésében élvezetesen megfogalmazott, részletesen kidolgozott élethelyzeteket, és mindenkinek át kell gondolnia, mit tenne az adott helyzetben. Aztán meg lehet beszélni, hogy miért jobb az egyik döntés, mint a másik, vagy miért elképzelhetetlen a harmadik opció, és ki az a hülye, aki szerint a negyedik a legjobb. Esetleg rádöbbenni, hogy bár az egyik válasz sokkal jobbnak és erkölcsösebbnek hangzik, azért valójában mi épp az ellenkezőjét csinálnánk, ha tényleg mi kerülnénk az adott helyzetbe. Vagy ráébredni, bizonyos hangzatos elvek valójában mennyire nem érdekelnek: mint abban a történetben, ahol egész napos alpesi túrázás és némi eltévedés után, már sötétben, hulla fáradtan végre megérkezünk egy hegyi vendégházba, ahol kiderül, hogy a tulajnak olyan rossz tapasztalatai vannak a magyarokkal, hogy nem hajlandó nekik szállást adni. Ér plusz két órányi túrát a sötétben az önérzet, hogy ne kelljen azt hazudni, valójában finnek vagyunk? Dehogy ér.

hvg.hu

Ugyanakkor az ETIQ tényleg társasjáték: bár Hivessyék megelégedhettek volna a jó alapötlettel, és valószínűleg akkor sem érte volna szó a ház elejét, azért kidolgoztak egy játékos mechanizmust is azok számára, akik úgy gondolnák, ahhoz, hogy egyszerűen leüljünk dumálni a barátokkal, nem kell megvenni egy doboznyi történetet, és különben is, mitől játék a játék, ha nem nyer senki. Így a játék a Dixit-féle „gondolatolvasós” társasok mintáját követi: az ilyen partijátékok nem egyszerűen az asszociációkról szólnak, de arról is, hogy vajon mennyire ismerjük a játékostársainkat; vajon azon túl, hogy mi gondolunk valamire, bele tudunk-e helyezkedni az ő helyzetükbe, és ki tudjuk-e találni, ők mire gondoltak.

Az ETIQ játékmechanizmusa így arról szól, meg tudom-e tippelni, hogy a többiek mit lépnének az adott morális dilemmában és miért. De már az is valami, ha legalább a miért nélkül sikerül: jó ötlet ugyanis, hogy töredékpont jár azért is, ha legalább azt el tudom dönteni a másikról, hogy, teszem azt, elkerülné a konfliktust, még ha abban már tévedek is, hogy ezt épp lustaságból vagy mély meggyőződésből teszi. Az adott történeteknek súlyosságuktól függően pontértéke van: hétköznapi témák 2, a nagyobb morális kérdések 3, a legsúlyosabb, életről és halálról szóló döntések 4 pontot érnek, így ennyi pontot kap a játékos minden olyan barátja után, akiről eltalálta, mit tenne. (Jó beszélgetések jöhetnek ki abból is, miért gondolták rólunk a saját véleményünk homlokegyenest ellenkezőjét.) Egy játék hat dilemma felolvasásából és megvitatásából áll, aztán össze lehet adni a pontokat, hogy kiderüljön, ki az a társaságból, aki mindenkit rasszistának, tisztességtelennek és két lábon járó morális csődnek tart – vagy ki az, aki tudja rólunk, hogy azok vagyunk.

hvg.hu

De hát valójában tényleg nem ez a lényeg, hanem az, hogy belehelyezkedhetünk egy csomó történetbe, és nemcsak azt gondolhatjuk át, miért is olyan nehéz – vagy épp egyértelmű – az adott szituáció, hanem még az okainkat is számba vehetjük, és ez vezethet rácsodálkozásokhoz saját magunkkal kapcsolatban is, már ha hajlandóak vagyunk őszintének lenni előbb saját magunkkal, aztán a többiekkel is. Az már csak a hab a tortán, hogy mindezt egységes, izgalmas grafikával valósították meg – a társasjátékos veterán Pozsgay Gyula készítette az illusztrációkat –, és hogy lehet győztest meg vesztest is hirdetni a végén. Az viszont az üröm az örömben, hogy a hat játékosszínből néhány lényegében tök egyforma, és kiesik az ember szeme, mire rájön, hogy melyik a sötétbarna és melyik a másik barna.

A lényeget ezzel szemben úgyis az jelzi, amikor az ember a játék végén el akarná pakolni a történetkártyákat a dobozba, hogy hazaindulhasson, de nem tudja, mert a többi játékos még el akar olvasni minél több olyan dilemmát is, ami aznap este épp nem került elő. Ez tulajdonképpen mindent elmond az ETIQ-ről.

Kiknek ajánljuk? Akár azoknak is, akik gyerekkoruk óta nem ültek le társasjáték mellé, vagy a Monopolyval meg is utálták az egészet. A társasjáték-rajongók közül azoknak, akiknek el tudnak vonatkoztatni a szigorú társasos gondolkodásmódtól; vagy akik szeretik a Dixithez hasonló játékokat.

Hányan játszhatják? A pontozólapra maximum hat játékos fér el, és minimum három játékossal igazán érdekes, de ha elengedjük a pontozást, akárhányan leülhetnek, akár tippelgetni sem muszáj.

Mennyibe kerül? A játék kapható boltokban is, a készítő saját oldaláról 15 490 forintért lehet megrendelni.

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: