BBC-tudósító: Magyarország benne van a hírekben, az emberek kíváncsiak, mi történik
Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója hétfő este is kint volt a tüntetésen, itt kérdeztük arról, hogy mit gondol a tüntetésekről.
Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója hétfő este is kint volt a tüntetésen, itt kérdeztük arról, hogy mit gondol a tüntetésekről.
A kormánypárti lap megfejtette az igazságot: a tüntetések valójában egy jól kitalált, anarchista receptúra alapján történnek, a háttérben pedig a Sátán is feltűnik.
Az egyik legnagyobb nemzetközi napilap is terjedelmes cikkben foglalkozik a fővárosi tüntetéssorozattal. Egyik új írásukban Kovács Zoltán kormányszóvivő is megszólal.
Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja fogta magát és a papírját, magával vitte azt az Echo Tv-be, és felolvasta az öt pontot.
A rendőrségi közlemény szerint üveget dobott a rendőrök felé.
A szervezet magyarországi igazgatója, Vig Dávid szerint az incidenst alaposan ki kell vizsgálni, a felelősöket pedig bíróság elé kell állítani.
A borsodi megyeszékhelyen forgalomlassítással álltak ki a túlóratörvény ellen.
Persze ezt is csak a valóságnak a számukra kedves szeletéről, a maguk módján, folyamatos minősítések közepette tették meg.
Az ellenzéknél változást indíthat el a mostani közös fellépés, Török Gábort meglepte, ami történt.
Azért fakadt sírva, mert Varju László szerint odabent megverték.
A Rádió1 reggeli műsorában Sebestyén Balázs és műsorvezető társai is megemlékeztek az MTVA előtti tüntetésről. Megvan a véleményük, de nem politikai műsort csinálnak.
A köztévében töltötte az éjszakát Hadházy Ákos és több ellenzéki képviselő, egy részüket erőszakkal távolították el az MTVA épületéből. Hadházyt úgy lökték ki a fegyveres őrök, hogy a földre esett, de Szél Bernadett is sírva hagyta el a székházat.
A Reuters, a New York Times, a BBC és a Guardian is kiemelten foglalkozik a magyarországi eseményekkel.
A Fidesz kapcsán az arc és a nemzőszerv között vontak relációt, Orbán Viktor esetében pedig a spermiummal.
50 magyar vet részt az itthoniakra rímelő angliai szimpátiatüntetésen. Elértük az esemény szervezőjét: nem fognak megállni egy tüntetésnél.
A korrupciógyanú miatt mentelmi jogától megfosztott politikus ezzel a szöveggel tette ki Facebookjára Hidvéghi Balázs tüntetés utáni sorosozós uszítását.
A tiltakozás élére álló Momentum persze a hétfő esti tiltakozáson is ott lesz. A párt elnökségi tagja kitért az éjjel történtekre és az erőszakos cselekményekre is.
Bejelentést tett a kerületnél, mondván, az ellenzéki képviselők zavarják a köztévé munkáját.
Kövér László házelnök korábban azt mondta, szerdán puccskísérlet történt, mikor az ellenzék akadályozta az ülést. A házbizottság csaknem egy órát ülésezett, de nem került szóba az, ami szerdán történt. Az ülésen "veszekedtünk" - mondta Vadai.