Mára is bepróbálkoztak egy tüntetéssel, de csak pár tucatnyian mentek el
A túlóratörvény megszavazása óta eltelt napokon egy kivételével volt demonstráció, keddre is szerveztek. Ez viszont, úgy tűnik, hamar véget fog érni.
A túlóratörvény megszavazása óta eltelt napokon egy kivételével volt demonstráció, keddre is szerveztek. Ez viszont, úgy tűnik, hamar véget fog érni.
Egy CEU-n tanuló külföldi diák szolidaritásból ment ki a szerdai tüntetésre, a rendőrök egy tumultuózus jelent után emelték ki a tömegből és vitték el.
Olyan gyorsan "távozott", hogy nem volt ideje összepakolni.
A közmédia székházában történt események miatt lép a párt.
Azt a címet adták neki, hogy "MTVA Sajtófotó, gyerekszoba különdíj".
Hosszú bejegyzésben üzent a tüntetőknek és a kormánynak az MTVA-nál történek után Hadházy Ákos a Facebookon. Azt is elmondta, nem szimulált, amikor a biztonságiak a földre rángatták.
Kedden Párizsban és vidéken is az utcákra vonulnak a nyugdíjasok, akik úgy érzik, a nagy pénzügyi válság óta az állam megfeledkezett róluk. A nyugdíjak értéke lényegében be van fagyasztva. Ezért most azt követelik, hogy a bérek növekedésével egyenes arányban nőjön a nyugdíjak vásárlóereje is. Sok más követelésük is van, mert úgy érzik, Macrontól sem sokat kaptak.
A keddi ülés mindössze 11 másodpercig tartott.
Itthon elkerülte a demonstráló tömeget Orbán Viktor, de Bécsben lehet, hogy találkozik néhánnyal.
Főleg a köztévén viccelődnek a hétfői nap ihlette mémek.
A lap publicistája szerint a magyarok ritkán mozdulnak, de ha egyszer dühösek lesznek, akkor nehéz lenyugtatni őket.
Az egyik legnagyobb nemzetközi napilap is terjedelmes cikkben foglalkozik a fővárosi tüntetéssorozattal. Egyik új írásukban Kovács Zoltán kormányszóvivő is megszólal.
Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja fogta magát és a papírját, magával vitte azt az Echo Tv-be, és felolvasta az öt pontot.
A szervezet magyarországi igazgatója, Vig Dávid szerint az incidenst alaposan ki kell vizsgálni, a felelősöket pedig bíróság elé kell állítani.
A borsodi megyeszékhelyen forgalomlassítással álltak ki a túlóratörvény ellen.
A Nyugat.hu szerint a szombathelyi Vas Népéhez már felvettek egy biztonsági őrt, miután a momentumosok be akarták nekik olvasni az 5 pontot.
Bankjegyekre, pénzérmékre írják rá Simicska legendás mondatát.
Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója hétfő este is kint volt a tüntetésen, itt kérdeztük arról, hogy mit gondol a tüntetésekről.
A kormánypárti lap megfejtette az igazságot: a tüntetések valójában egy jól kitalált, anarchista receptúra alapján történnek, a háttérben pedig a Sátán is feltűnik.
A rendőrségi közlemény szerint üveget dobott a rendőrök felé.