#uniós források

Hogyan kell pályázni uniós pénzekre?

Az uniós források lehívásának egyik legfontosabb feltétele, hogy a pályázó a szakmailag és formailag egyaránt be tudja futni a nem is olyan egyszerű követelményeket. A pályxázatírás régóta keresett szolgáltatás, de úgy fest még mindig szükség van a képzésre.



MSZP: veszélybe került az uniós források lehívása

Csúszik az uniós pályázatok kiírása, sokat felfüggesztenek, illetve ki sem írnak, így veszélybe került a rendelkezésre álló uniós források lehívása - mondta Nemény András, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője kedden Budapesten, a kormány elmúlt két évének fejlesztéspolitikáját értékelő sajtótájékoztatón.



Nincs pénze az államnak a kórházak felújítására

Csak idén 24 milliárd forint kellene az államosított kórházaknak a legsürgetőbb felújításokhoz, amit saját vagy uniós forrásból kell megoldaniuk, mert tulajdonosuk, az állam nem ad rá pénzt - írja a Világgazdaság.




Megugrott a közbeszerzések száma

Az idei év első felében 5301 közbeszerzést folytattak le az ajánlatkérők, ez 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az eljárások idei 771,8 milliárd forintos összértéke csak 8,9 százalékkal haladta meg a tavalyit – mondta Gajdos Róbert, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke.


Megújul a 400 éves tölgy környezete

Uniós forrásból mintegy százmillió forintot nyert a Zirci Arborétum felújítására a „Gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek megőrzése és helyreállítása” című pályázaton a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a 200 éves angolpark teljes rekonstrukciója a tervek szerint 2012 ősszel fejeződik be.


Pest megye szétszakad?

Meglehetősen egyenlőtlen elosztásban juthatnak uniós forrásokhoz a Pest megyei települések, a fő kedvezményezett ugyanis Budapest és környéke. Az egyenlőtlen uniós forráselosztás miatt Nagykőrös mihamarabb - lehetőleg már jövőre - Bács-Kiskun megyéhez csatlakozna.


Széchenyi Terv: nehézkes a pályázati procedúra?

Lényegesen több vállalkozás talál olyan pályázatot, amely érdekelheti a céget, de továbbra is a középvállalkozások látnak nagyobb esélyt uniós források elnyerésére, emellett pedig a vállalkozások egy meghatározó része továbbra is nagyon nehéznek tartja a pályázati procedúrát







Tovább gyorsítja Brüsszel az uniós források elérését

Újabb intézkedéseket fogadott el az Európai Bizottság pénteken az európai uniós források gyorsabb elérhetősége érdekében, hogy az egyes EU-tagországok és régiók könnyebben juthassanak hozzá a brüsszeli támogatáshoz államháztartásuk szigorú kordában tartása mellett is.


Több százmilliárd EU-s pénz cégeknek

Több százmilliárd forint EU-s forrás csoportosítható át a vállalkozások számára a Start Tőkegarancia Zrt. szerint, amely a támogatások jelentősebb hányadát a húzóágazatok vállalkozásaihoz juttatná és kezdeményezi az állami segítségnyújtást az önrész biztosításában.



Az uniós források negyedét fizették ki Magyarországon

Magyarországon a tavalyi év végéig a 2007 és 2009 között leköthető uniós források negyedét, azaz mintegy 3,4 milliárd eurót fizettek ki a nyertes pályázóknak − mondta Várnai Éva, a KPMG kormányzati tanácsadási részlegének kelet-közép-európai vezetője.