Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vármegyebérlet

Kacskovics Mihály Béla Itthon

Karácsony: Megszűnik a BKK-diákbérlet, a 945 forintos vármegyebérletet vehetik majd a tanulók

Részleteket árult el a Budapest-bérlet körüli főváros-minisztérium megállapodásról a főpolgármester. A szabályok kidolgozása még várat magára, de néhány dolog már biztos: a diákoknak szánt BKK-bérletnek vége, csak a bérletekre vonatkozik a felek megállapodása, a napijegyekre nem, és férőhely-kilométer alapon fog osztozkodni a közös bevételeken az állam és a főváros.

hvg.hu Élet+Stílus

Eltörli a MÁV a pótjegyeket, júliustól már Intercityn is használható lesz az országbérlet

Az IC helyjegyek elővételben július 1-től 650 forintba, az utazás napján megváltva pedig 990 forintba kerülnek majd, míg a nem IC, de helyjegyköteles vonatokon a helyjegy egységesen 300 forint lesz. További újdonság, hogy az átalakítás következtében a vonatok mindegyikén érvényes lesz az országbérlet, de csak másodosztályon, míg a vármegyebérlet továbbra sem lesz használható helyjegyköteles vonatokon.

hvg.hu Gazdaság

Orbán Viktor bejelentette, a MÁV már közzé is tette a vármegyebérlet részleteit

Minden eddiginél kedvezőbb bérletrendszerrel igyekszik a kormány az utazók kedvében járni. A Vármegye- és Országbérlet hasonló (csak egy kicsivel drágább), mint amit Németország vezetett be párt hete az általános drágulás hatásait enyhítendő. A vármegyebérlet ettől függetlenül olcsóbb lesz mint a BKK-bérlet és egyaránt érvényes lesz a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV vonatain, illetve a Volán buszain, de azért lesznek kivételek.

Habsburg Györgyöt Párizsból Madridba dobja át nagykövetnek Szijjártó Péter

Habsburg Györgyöt Párizsból Madridba dobja át nagykövetnek Szijjártó Péter

Hadházy újabb bizonyítékot mutatott a 16 milliárdos, „szétlopott” állami projektről

Hadházy újabb bizonyítékot mutatott a 16 milliárdos, „szétlopott” állami projektről

Megvalósult Nagy Márton vágya, létrejött a turizmus bankja

Megvalósult Nagy Márton vágya, létrejött a turizmus bankja

Jennifer Lopez egy férfi és egy női háttértáncosával is csókot váltott a színpadon – videó

Jennifer Lopez egy férfi és egy női háttértáncosával is csókot váltott a színpadon – videó

Elindultak az első önvezető taxik Németországban

Elindultak az első önvezető taxik Németországban

Lehet, hogy ezek az idegen élet első jelei? Rejtélyes impulzusokat figyeltek meg egy távoli csillagnál

Lehet, hogy ezek az idegen élet első jelei? Rejtélyes impulzusokat figyeltek meg egy távoli csillagnál

Zászló, zászló, szív – szó szerint. Milliárdos megrendelést kapott a kormány házi kommunikátora

Zászló, zászló, szív – szó szerint. Milliárdos megrendelést kapott a kormány házi kommunikátora

Vasárnaptól visszajár a jegyár fele, ha késik a MÁV

Vasárnaptól visszajár a jegyár fele, ha késik a MÁV

Fenntarthatóság az intralogisztikában: a vezető nélküli targoncák, mobil robotok elterjedése a hazai piacon lassan halad

Fenntarthatóság az intralogisztikában: a vezető nélküli targoncák, mobil robotok elterjedése a hazai piacon lassan halad

A címlapról ajánljuk