Naponta három magyarból lesz dollármilliomos
Egyre több a módos magyar – a dollármilliomosok klubja kiugró mértékben bővült egyetlen év alatt. Igazi mágnásból viszont csak 17-tel büszkélkedhetünk. Már amelyikkel.
Egyre több a módos magyar – a dollármilliomosok klubja kiugró mértékben bővült egyetlen év alatt. Igazi mágnásból viszont csak 17-tel büszkélkedhetünk. Már amelyikkel.
A KSH 2014-es kimutatása szerint nem meglepő módon Budapesten a legvagyonosabbak a háztartások, miközben az ország keleti, északkeleti részén élnek a legrosszabb helyzetben lévők. Az is nagy különbséget jelent, hogy van-e gyerek a háztartásban.
A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő brit szervezet, az Oxfam egy nemrég publikált jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy a Microsoft alapítója, a világ jelenlegi leggazdagabb embere lehet a földkerekség első billiomosa. Amerikai dollárban számolva.
Donald Trumpnál vagyonosabb elnöke még nem volt az Egyesült Államoknak, de azért ő is kap majd nyugdíjat, ha ki kell költöznie a Fehér Házból.
A legszegényebbek helyzete még annál is rosszabb, mint ahogy eddig gondoltuk, nyolc dollármilliárdosnak van összesen annyi pénze, mint a Föld szegényebb felének.
Több mint 12 milliárd dolláros vagyont hagyott maga után Sammy Ofer, aki Izrael leggazdagabb emberének hírében állt. Két fia egy kalapból húzta ki, hogy ki mit kap.
2016 talánya: mi köze van a miniszterelnöknek Mészáros Lőrinc fénysebességgel gyarapodó vagyonához, amely egyre több szálon kötődik az Orbán–Tiborcz családhoz.
Sokkal kisebb a magyarok vagyona, mint a régió többi országában élőké. Az életkor mellett az számít a legtöbbet, hogy van-e az embernek saját lakása.
A turai csodapalotától a tokaji szőlőkig szövik a hálót.
Globálisan a felnőtt lakosság 0,7 százaléka birtokolja az összvagyon mintegy 45,6 százalékát. Az átlag magyar százból valahol a tizedik hely környékén lehet.
Bár a magyarok mintegy 30 százaléka tervezi, aztán – legalábbis a 30 és 65 év közöttiek – mindössze 4 százaléka ír végrendeletet.
Nagy üzlet a távközlés és az ingatlanfejlesztés - a bukaresti Capital friss 300-as listája alapján a Transindex idén is összeállította a leggazdagabb romániai magyarok rangsorát.
Ha valaki Kantonban, Pekingben vagy Sanghajban az utcán sétál, akkor jó eséllyel találkozhat egy jüan milliomossal – ez magyar forintban mintegy 40 milliót jelent.
3 milliárd dollárral lett szegényebb hirtelen a Facebook-vezér.
A napokban volt öt éve, hogy megölték Líbia volt diktátorát, Kadhafit. Az évfordulón a Francia Rádió nemzetközi szolgálatának honlapja feltette a kérdést: Hol van Kadhafi mesés vagyona, amit 42 éves országlása alatt felhalmozott?
Meglehetősen sikeres és meglehetősen önző a baby boom nemzedék (1946-1964) a briteknél.
Nyugodtabb, ha több pénze van, vagy nem érdekli a della? Kapzsi, vagy megfontoltan gazdagodó? Tesztelje, hogyan viszonyul a vagyonhoz!
Az Egyesült Államok 25 leggazdagabb családja 722 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. Veszíteni ők is tudnak, de azért nincs okuk panaszra. Az összeg nagyjából megfelel a 2014-es szaúd-arábiai GDP-nek.
Engem nem változtat meg a pénz – mondja ezt sok vagyonos ember, de a pszichológiai kutatások ennek ellenkezőjét állítják, ugyanis a gazdagság nagyon furcsa hatással van a gondolkodásra.
Ezzel a talán kicsit meglepő ténnyel foglalja össze a legfrissebb szupergazdag listát a Wealth-X. Észak-Amerikát Ázsia is megelőzi.