hvg.hu Vállalat + Vezető

Tisztul az őrző-védő cégek piaca

2011 óta folyamatosan évről-évre csökken a személy és vagyonvédelemmel foglalkozó vállalkozások száma Magyarországon, ami az idei évben még nagyobb arányú is lehet - nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

hvg.hu Vállalkozás

Nyomozók nyomták meg a stop gombot a takarítócég számlagyárában

Összesen tizenhat embert vettek őrizetbe egy számlagyár ügyében kedden. A Budapesti Nyomozó Ügyészség, a NAV és a Készenléti Rendőrség közös razziájában országszerte házkutatásokat tartottak. A gyanú szerint takarítással és vagyonvédelemmel foglalkozó alvállalkozók évekig működtettek egy olyan alvilági céghálózatot, amellyel az adójukat próbálták csökkenteni.

MTI Vállalat + Vezető

Több száz dolgozót vertek át Budapesten

A gyanúsítottak többször levonták az egészségügyi alkalmasság megállapításához szükséges vizsgálat árát a munkavállalóktól, miközben nem is voltak orvosnál. Előfordult az is, hogy a dolgozók csak részben kapták meg munkabérüket vagy egyáltalán nem kaptak fizetést.

Cs. B. Itthon

Pintér volt érdekeltsége szerelte fel a kapitányságokat riasztóval

A rendőrség közlése szerint az Erado Kft. végezte el a budapesti kerületi kapitányságok objektumvédelmi biztonsági rendszereinek kiépítését. A cég által kiépített mozgásérzékelős riasztó rendszerekről egy rendőr név nélkül elmondta, bár felszerelték, de eddig még nem használták őket.

MTI Itthon

"Finom" figyelmeztetés jött egy főrendőrtől a vagyonvédelmisek szerint

Magyarországon 3600 vagyonvédelmi cég működik, a magyar cégek többsége egyszemélyes kft. vagy bt., többnyire a szükséges tőke híján és gyakran hiányos szakmai felkészültséggel - nyilatkozta a Népszabadságnak Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. Szerinte évekkel ezelőtt a kamaránál egy "igen magas rangú rendőri vezető" leállíttatta a szórakozóhelyeken dolgozók feladatairól szóló jelentés elkészítését.

hvg.hu Vállalkozás

A cégek 80 százalékánál munkavédelmi gondok vannak

Az elmúlt évi munkaügyi ellenőrzések adatai bizonyítják, hogy a cégek többségénél gyakori a munkavédelmi, illetve a munkaügyi szabálytalanság, jogsértés. A tavaly vizsgált vállalkozások 57 százalékánál találtak a felügyelők munkaügyi jogsértéseket, és 82,8 százalékuknál állapítottak meg munkavédelmi mulasztásokat.

hvg.hu Vállalkozás

Védelem nélkül marad az MNB

Végelszámolás indult a budapesti székhelyű Tom Clear Zrt.-nél. A társaságot 2010-ben bízták meg a Magyar Nemzeti Bank épületének őrzésével, a szerződés elvileg 2013-ig szól.

hvg.hu Vállalkozás

Egyelőre nem őrzik az Operaházat

A Magyar Állami Operaház megszüntette az opera épülete, a külön címen lévő üzemháza és próbaterme, valamint az Erkel Színház vagyonvédelmére, továbbá járőrszolgálat és pénzkísérési szolgáltatások ellátására kiírt közbeszerzési eljárását − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

MTI Gazdaság

Új központból vigyáznak a biztonságra a MÁV-nál

Átadták a MÁV Zrt. 50 millió forintból kialakított biztonságirányítási és felügyeleti központját Budapesten, kedden. A központ átadásával jelentősen javulhat a vasúttársaságnál a vagyonvédelem, és gyorsabban lehet reagálni a biztonságot fenyegető eseményekre.

hvg.hu Vállalkozás

Zuhanórepülésben az őrző-védő vállalkozások

Az elmúlt években nem indult annyi felszámolási eljárás őrző védő cégek ellen, mint tavaly. Összesen 472 társaság ellen kezdeményeztek felszámolást, s alig valamivel kevesebb vállalkozásnál határozták el a végelszámolást. Miközben a piacon működő cégek árbevétele megduplázódott az elmúlt öt évben, eredményük kevesebb, mint felére apadt.

hvg.hu Vállalkozás

Bebukott az Őrmester Romániában

Felszámolási eljárás alá vonták az Őrmester Nyrt. romániai cégét. A társaság pénzügyi mutatói 2008 óta folyamatosan romlottak, 2010-ben veszteségessé vált.

MTI Itthon

Önkormányzati vagyonőr cég alakul Kalocsán

Vagyonvédelmi cég alapításáról döntött legutóbbi ülésén a kalocsai önkormányzat képviselő-testülete, mert az előterjesztés szerint jobban megérné, ha a város a saját intézményeiben az ilyen típusú feladatokat egy kizárólagosan a tulajdonát képező gazdasági társasággal végeztetné - írta hétfői számában a Petőfi Népe.

1 2
Csapadékosabbra fordul az időjárás a következő napokban

Csapadékosabbra fordul az időjárás a következő napokban

Peter Dinklage, a Trónok harca Tyrionja Emmy-történelmet írt

Peter Dinklage, a Trónok harca Tyrionja Emmy-történelmet írt

A Tesco új, Lidl ellen indított diszkontja nem tudott megkapaszkodni az Egyesült Királyságban

A Tesco új, Lidl ellen indított diszkontja nem tudott megkapaszkodni az Egyesült Királyságban

Holnap bemutatják a Xiaomi telefont, amelynek a képernyője nagyobb, mint az előlapja

Holnap bemutatják a Xiaomi telefont, amelynek a képernyője nagyobb, mint az előlapja

Klasszikus példa, hogyan kerül szembe a forgalommal egy autós – videó

Klasszikus példa, hogyan kerül szembe a forgalommal egy autós – videó

A Fidesz-szavazók szerint nem is büntetné Budapestet a kormány, ha ellenzéki polgármestert választana

A Fidesz-szavazók szerint nem is büntetné Budapestet a kormány, ha ellenzéki polgármestert választana

Meghalt három ember Pittsburgh-ben, mindannyiukon sárga karszalag volt

Meghalt három ember Pittsburgh-ben, mindannyiukon sárga karszalag volt

Embercsempészet miatt emeltek vádat egy hatfős bandával szemben

Embercsempészet miatt emeltek vádat egy hatfős bandával szemben

Az Orbánt is kifigurázó showman a Trónok harcának köszönte meg az újabb Emmy-díját

Az Orbánt is kifigurázó showman a Trónok harcának köszönte meg az újabb Emmy-díját

Már 886 facsemetét ajánlottak fel az első magyar közösségi erdőnek

Már 886 facsemetét ajánlottak fel az első magyar közösségi erdőnek

A héják héjájának kirúgása után Trumpnak egyedül kell kitalálnia, mit kezdjen Iránnal

A héják héjájának kirúgása után Trumpnak egyedül kell kitalálnia, mit kezdjen Iránnal

A címlapról ajánljuk