Az Unilever szerint nem olyan egyszerű kivonulni Oroszországból
A multi azért nem akarja felszámolni a Moszkvának évi nagyjából 255 milliárd forint bevételt termelő érdekeltségeit, mert akkor azokra rátenné a kezét az orosz állam.
A multi azért nem akarja felszámolni a Moszkvának évi nagyjából 255 milliárd forint bevételt termelő érdekeltségeit, mert akkor azokra rátenné a kezét az orosz állam.
hvg.hu
Miközben az indiai kormány már elfelejtette, hogy több korábbi választáson is munkahelyek létrehozásával kampányolt, egyre több fiatal alapít saját vállalkozást, indít startupot.
Köves Margit
Az alvállalkozókat levélben utasították arra, hogy állítsák le a munkálatokat.
hvg.hu
Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik cégcsoportja fúzió után is növekedne.
hvg.hu
Dühös minifórum az utcán, lemondások a közgyűlésben, titkolózás utáni magyarázkodás a legújabb és egyik legnagyobb hazai akkumulátoripari beruházás, az ácsi katódgyár bejelentése nyomán. Mit épül majd a város határába? Mitől tartanak a helyiek? Milyen haszna lesz a városnak? És vajon ki az a régi ismerős, akinek bizonyára csurran-cseppen majd valami az üzletből? Videóriport.
Vállalkozó az, aki a káoszban felismeri a lehetőséget, aki a semmiből létre akar és tud hozni valami értéket, aki egyedül vagy egy szervezetben másokkal együttműködve valamilyen termékben/szolgáltatásban valósítja meg elképzeléseit. Vecsenyi János vállalkozási szakértő és Petheő Attila üzletember Vállalkozz okosan! című könyve segít az önvizsgálatban is. Részlet.
HVG Könyvek
Életbe lép szombaton a fixáras szerződésekre vonatkozó áramárplafon. A kormány ezzel igyekszik segíteni azokat a feldolgozóipari, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással foglalkozó cégeket, amelyek túl drágán kötöttek tavaly energiaszerződést.
MTI
A momentumos politikus bejegyzett székhelyén kereste az alapítványt, amelyik úgy fizet ki milliókat bérekre, mintha tartozna hozzá egy egyetem is, csakhogy az nem létezik.
hvg.hu
A kínai Sunwodáról van szó.
HVG
Az amerikai hatóságok a koronavírus-járvány forrásaihoz kapcsolódó pénzügyi visszaélés miatt 2230 esetben emeltek vádat, több ezer vizsgálat pedig még zajlik.
MTI
Azt még keresik, hogy hová költöztessék a lakókat.
hvg.hu
Az országban jelenleg kétmillió státusz betöltetlen, a bevándorlók közül leginkább a képzett munkásoknak lenne keletje, aminek érdekében a német állam a vízumügyintézést is egyszerűsítené.
hvg.hu
Műszaki tanácsadásra, fémszerkezet-gyártásra, villamosipari tevékenységekre alapították a céget.
HVG
A mikotoxinok különböző penészgombák által termelt másodlagos anyagcseretermékek, amelyek elfogyasztva az állati és emberi szervezetre egyaránt toxikus hatást fejtenek ki.
MTI
Ravasz módszert találtak ki az árak emelésére a sörgyártók az Egyesült Királyságban: csökkentik az alkoholtartalmát a söröknek, miközben az ár változatlan marad.
Lengyel Miklós
A nagyobb cégek után a mikro- és kisvállalatok számára lesz elérhető a szolgáltatás.
hvg.hu
Egyre több Fidesz-közeli oligarcha tűnik fel a magyarországi filmstúdiók környékén, ahol több száz milliárdot költenek évente a külföldi megrendelők – írja az e heti HVG.
HVG
A jegybanknak idén akkora vesztesége lesz, amiből kijönne Paks II. fele.
hvg.hu
A valaha szebb napokat látott fitneszgurut a GVH is húzza, a reményt azonban nem vesztette el, hisz a cége feltámadásában, bár a kommunikációs feladatokat már másra bízná.
hvg.hu