Nyerő év után bukott nagyot a marakodó Matolcsy-unokatestvérek sörfőzdéje
Jókorát esett tavaly a Pécsi Sörfőzde forgalma.
Jókorát esett tavaly a Pécsi Sörfőzde forgalma.
hvg.hu
Még mindig nem érte el a 2019-es termelés mértékét a magyar söripar.
MTI
A gabonafélék termesztésével foglalkozó vállalkozást tavaly alapították, a tulajdonosok között ott van a kormányfő nászasszonya is.
hvg.hu
Háromszázmillió euróval volt kevesebb a 2021-es bevétele az előző évinél a Mercedes kecskeméti gyárának, és 25 ezerrel kevesebb autót is gyártottak. A cég nyeresége így is 26 millió euróval nőtt. Az eredmény részben a SUV-oknak köszönhető.
MTI
Az orosz kormányfő-helyettes azt is bejelentette, hogy nyilvánosságra fogják hozni azon ügyfeleik nevét, akik ezt megtették.
MTI
Szűkíti középkategóriás kínálatát a Mercedes-Benz.
MTI
A jelenlegi egységeket át kell nevezni, de a dolgozókat meg kell tartania a jogutódnak.
hvg.hu
Június elsejétől szabják ki a pluszösszeget.
hvg.hu
Negyvenórás munkavégzés esetén kínálnak bruttó 502 ezer forintot.
hvg.hu
Négy hónapig vizsgálódott a NAV a budapesti közműholding vezetőjénél.
hvg.hu
A rovarok mellett több mint 80 kilónyi élelmiszerrel is gondok voltak a budapesti étteremben.
hvg.hu
Változik a cégnél a szolgáltatási feltételek, a felhasználókat most értesítették.
hvg.hu
Tavaly három influencerügynökség is azzal úszta meg a gyerekeknek szánt burkolt reklám miatti büntetést, hogy megígérte, jogkövetést elősegítő programban vesz részt. A GVH megvizsgálta, mi valósult meg ebből, és büntetett.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Egyesült Királyság fish and chips üzletei komoly nyomás alatt vannak, miután a kulcsfontosságú alapanyagok – a tőkehal és az étolaj – ára az orosz–ukrán háború következtében az egekbe szökött.
hvg.hu
De villanyszerelőket, takarítókat és raktári dolgozókat is nagyon keresnek most a munkaadók.
hvg.hu
A mostani és a várható üzleti helyzetet is pozitívnak, de a fél évvel korábbinál rosszabbnak látják a cégek vezetői.
hvg.hu
Többek közt az A4-es modellé, amely a középkategóriában a márka meghatározó típusa.
hvg.hu
A Twitter vevőjelöltje bizonyíték nélkül azt állítja, több a kamu profil az oldalon, mint a hivatalos számok szerint, így próbálja lenyomni az árat. Jogászok szerint nem biztos, hogy könnyű dolga lesz.
hvg.hu
Az évtizedek óta Farkas Sándor szentesi politikus kezében levő fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Zrt-t vette meg Mészáros Lőrinc.
hvg.hu