Varjútámadások miatt lezárták a ferencvárosi Ferenc teret
A varjúszülők az éppen cseperedő fiókáikat védelmezik, ezért támadnak rá a járókelőkre.
A varjúszülők az éppen cseperedő fiókáikat védelmezik, ezért támadnak rá a járókelőkre.
A szakemberek szerint két lehetőség van: megtanulunk együtt élni a madarakkal, vagy várjuk, hogy csendben kihaljanak, és ne okozzanak nekünk kellemetlenséget.
„Ez igazából nagyon vicces” – még a kutatókat is meglepte, hogy a szarkák és a varjak egyes esetben miből építenek fészket maguknak. Történetesen az ellenük bevetett tüskékből és hálókból, és nem is akármilyen célra.
A jegyző szerint az eddig befogott varjakat jelenleg egy vidéki vadasparkban tartják karanténban, majd szabadon engedik őket.
Költési időszakban kifejezetten regresszívek lehetnek ezek a madarak.
Ellenséges madarakra figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Vagy legalábbis az esetről készült videón úgy tűnik, mintha az atyáskodó madár a forgalmas útra tévedt sün életéért aggódna.
Olyan fedőt alkottak, amivel megakadályoznák, hogy a városi madarak kukázhassanak.
A következő jó másfél hónapban jobb, ha számítunk arra, hogy támadnak a madárszülők. Ne fussunk el, de akár a szatyrunkat is használhatjuk pajzsként.
A varjaknak meg tudják tanítani, hogy szedjék össze a csikkeket, de az embereknek nem tudják megtanítani, hogy ne dobják el őket.
A támadó madár nem annyira veszélyes, sokkal nagyobb bajt okozhat, ha az ember menekülni kezd előle.
Fiatalok értesítették a madármentőket, nyomozás indult az ügyben.
A városi környezetben élő varjaknak, amelyek hozzáférnek emberek ételhulladékához, magasabb a koleszterinszintjük a vidéken élőknél – derítették ki amerikai ornitológusok.
Legutóbb egy matekpélda miatt borítottak asztalt a netezők, most pedig egy állatos videó miatt kerekedett vita. Kinek van igaza?
A madarak csak addig támadnak, amíg a fiókáik ki nem repülnek.
Már csak Zsályát, a fél szemére vak varjút keresik.
Ismét összefog az internet népe egy varjú megtalálása érdekében.
Kenyérdarabokkal csalogatta magához a halakat Debrecenben.
A város parkjait borító madárürülék miatt döntöttek úgy, hogy kipusztítják az állomány egy részét, mivel a korábbi módszerek nem vezettek eredményre. Lehet, a lövöldözésnek sincs sok értelme, február elsejétől ráadásul tilos lesz.