Társadalmi egyeztetésre bocsátott az Agrárminisztérium nemrég egy tervezetet, amellyel módosítanák a 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletet. Az már megszokottnak mondható az Orbán-kormánytól, hogy az előkészítés során nem egyeztettek sem stratégiai partnereikkel – ők konkrétan a HVG-től értesültek a dokumentumról, még július közepén, amikor egy hétre, különösebb hírverés nélkül társadalmi egyeztetésre bocsátották –, és nem küldték be a tervezetet az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak sem, de az talán meglepő, hogy kiket érint közvetlenül a javaslattervezet.
Egy olyan Magyarországon élő állatfajt, a vetési varjút, amelynek egyedeit irtották és üldözték eredeti otthonukban a XX. század második felében. Emiatt elvándoroltak, új otthonra leltek a hazai városokban, ám ottani szomszédaik nem tolerálják valóban problémás, az együttélés alapvető szabályait sem tiszteletben tartó viselkedésüket, egyre több a panasz rájuk. Az agrártárca célja, hogy az augusztus 1-vel már jogerőre is emelkedett rendelettel kezelje a velük kapcsolatos konfliktusokat, például hangos károgásukat, és hogy hatékonyabban lehessen fellépni „közegészségügyi kockázatokat is jelentő” városi telepeikkel szemben.
Hogy jutottunk idáig?
Tűzzel-vassal irtották, károsnak nyilvánították, az 1970-80-as években szó szerint varjúháborúk zajlottak Magyarországon
– avat be a varjútörténetbe Orbán Zoltán ornitológus a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője.
Ezekben a háborúkban minden volt, mint egy modern háborúban: tüzérség – lőtték őket –, vegyi fegyveres támadás – varjakra halálos méreggel kezelt tojások –, otthonok feldúlása, kitelepítések. Mindezek hátterében az állt, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság intenzív művelésű, nagy kiterjedésű, egybefüggő szántóföldjei mellett nem jutott elég élőhely és megszokott élelem a varjak számára, amelyek így azt kezdték enni, amit találtak: leginkább a terményeket, ennél fogva károsnak ítéltettek népgazdasági szempontból.