Megvárta a zárórát, majd késsel támadt a távozó nagymarosi jegypénztárosra
A férfi 1 milliót szeretett volna a kasszából, de csak 31 ezer forintot sikerült elvinnie. Az ügyészség vádat emelt ellene.
A férfi 1 milliót szeretett volna a kasszából, de csak 31 ezer forintot sikerült elvinnie. Az ügyészség vádat emelt ellene.
hvg.hu
A két és fél éve újjáépített vasútállomás liftjeinek meghibásodására a polgármester Facebook-videójában hívta fel a figyelmet, szerinte korábban is rendszeresen elromlottak, és mindig hónapokig tartott megjavítani őket.
hvg.hu
A sofőr vélhetően nem kis örömmel fogadta az autóján elhelyezett apróságokat.
hvg.hu
Egy vasútállomás kapujára fújták fel a képet.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kétszer is feltűnt a peronoknál, a második eset után elfogták.
hvg.hu
Kelenföldön a mennyezet egy része leszakadt, a Nyugatiban beázik -–mindkét helyen állványokat találunk. A kelenföldi jegypénztárt a metróhoz költöztetnék, a Nyugatit felújítanák, de még mindkettőre várni kell.
hvg.hu
Az egyik biztonsági őrt is fellökték.
hvg.hu
A Villányból Pécsre tartó éjszakai vonaton nem volt elég hely.
hvg.hu
Csütörtök reggel már nem indultak és nem érkeztek vonatok a Délibe: két hétre bezárt a fejpályaudvar. A szerelvények nagy része csak Kelenföldig közlekedik, elmentünk hát megnézni, okozott-e fennakadást a változás.
hvg.hu
A vasútállomást karbantartás miatt zárják le. Az érintett vonatok jelentős része Kelenföld vasútállomásról indul, illetve oda érkezik.
MTI
A mozgáskorlátozottaknak lépcsőzniük kell, mert a főbejárat rámpáját körbekordonozták-értesült az RTL Híradó. A MÁV közölte: az akadálymentesítés az állmáson épülő kormányablakhoz kapcsolódik. Az azonban még nem készült el, addig pedig a rámpákat sem lehet használni.
RTL Hírek
Eredménytelenül zárult a közbeszerzés.
hvg.hu
A távolsági vonatok újra használhatják a Déli pályudvart, az elővárosiak viszont nem. Utóbbiak közül több 10-20 percet is késik.
hvg.hu
13 déli- és 8 északi-parti balatoni vasútállomás épülete újulhat meg. A már modernizált megállóhelyeken azonban egyelőre nem működnek a liftek, de azt ígérik, majd fognak.
hvg.hu
Korábban úgy volt, hogy 2019-ig mindhárom forgalmas budapesti vasútállomás megújul, a MÁV lapunknak küldött válaszában azonban azt írja, Kőbánya-Kispest rehabilitációjára új közbeszerzést kellett kiírni, így a munkák jó esetben is eltartanak 2021 végéig, Zugló és Kőbánya alsó felújítására pedig nincsen forrásuk.
Zelki Benjámin
Vázoljuk, hogy milyen munkát végeztek a zöldterület karbantartásával foglalkozó szakemberek.
hvg.hu
A kampányhajrában úgy tűnt, befejeződik a véget nem érőnek tűnő projekt. Hát nem.
hvg.hu
A főváros egyik régi szégyenfoltja évről évre rondább, sok ide érkező vendég, turista sokszor Kőbánya-Kispest málladozó vasútállomását látja először Budapestből.
hvg.hu
A kampányra még ez a soha véget nem érőnek látszó projekt is elkészült.
hvg.hu
Zugló vasútállomás és környéke tipikusan egy olyan pont a XIV. kerületben, ahol sok mindent terveztek már, de sosem lett belőle semmi, így pusztul az egész, úgy, ahogy van. Ha egyszer lenne rá tényleges szándék és forrás, modern közlekedési csomóponttá lehetne átépíteni a Thököly út-Hungária körút kereszteződést illetve annak környékét a vasúttal együtt.
hvg.hu