Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#versenyjog

MTI Vállalkozás

Hiányos a kkv-k versenyjogi ismerete

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felmérése szerint a kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyjogi ismerete hiányos, ezért a hivatal kampányt indít a versenykultúra fejlesztésére, és a versenyjogi megfelelés elterjesztésére - mondta Tevanné Südi Annamária, a GVH főtitkára, a Versenykultúra Központ vezetője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

MTI Gazdaság

Nem értik a dinnyeügy érintettjei, miért vizsgálódik a GVH

A dinnyeügyben érintett, és az MTI-nek nyilatkozó szervezetek és cégek továbbra is úgy látják, hogy nem sértettek versenyjogot. A megkérdezettek egy része azonban még nem kívánt reagálni arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított, mert úgy véli, hogy áruházláncok és szakmai szervezetek "vélelmezhetően megegyeztek a Magyarországon termesztett görögdinnye 2012. július közepétől alkalmazandó áraiban".

Gazdaság

A reklámnak egymagában kell tájékoztatnia a fogyasztót

Az ésszerűen eljáró fogyasztó elfogadja a reklám információtartalmát, ezért annak önmagában kell igaznak lennie, és nem várható el, hogy a fogyasztó más forrásból ellenőrizze a reklám tartalmát – mondta Zavodnyik József, a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának tagja kedden, a Réczicza White & Case LLP ügyvédi iroda versenyjogi rendezvényén.

1 2 3
A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Ez történt: Megváltoztak a dolgok, ez vár a Vodafone és a Digi ügyfeleire One név alatt

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

A címlapról ajánljuk