#veszélyes hulladék



Fertőzött iszaptól tartanak Szegeden

Alig várták a szegedi Gyálaréten, hogy megszabaduljanak a fertőzéseket is okozó Dög-Tiszának nevezett holtágtól, most attól tartanak, hogy az esetlegesen veszélyes szennyeződéseket is tartalmazó iszapot a lakóházaik közelében fogják elhelyezni. Egyelőre a mérések folynak.









Kipucolták a Balmazújváros melletti méregtelepet

Véget ért a Hortobágyi Nemzeti Park szomszédságában lévő veszélyeshulladék-tároló felszámolása Balmazújváros-Lászlóházán, illetve a debreceni Határ úti telephelyen. Lászlóházáról 1893, Debrecenből 673 tonna szemetet vittek el ártalmatlanításra.


Újabb veszélyes szeméttelepre hívja fel a figyelmet a PM

A Párbeszéd Magyarországért szerint Soroksár és Pesterzsébet határán is található az Illatos útihoz hasonló, de annál kisebb, veszélyes hulladékokat tároló telep. Mach Péter elnökségi tagja azt mondta, hogy a területen nagyjából nyolcvan tonna hulladék van.







Folyik el a méreg Budapest közepén

Arról, hogy a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepén milyen állapotok uralkodnak, az illetékes zöld hatóság és a helyi és országos politikai elit már több mint három éve pontos információkkal bírt, azóta pedig a helyzet csak rosszabbodott. Az egyik érintett kerület polgármestere ennek ellenére fel van háborodva, hogy a sajtó pánikot kelt, az állam pedig ragaszkodik a szennyező fizet-elv érvényesítéséhez - egyebek mellett ezért sem történt előrelépés a helyzet megoldására, miközben a talajszennyezés elhárítására több mint másfél milliárd forintot elköltöttek.