A választás eredményének érvénytelenítését kérte az alkotmánybíróságtól a grúz elnök
A választás eredményét szombaton állapították meg, ezt követően az ellenzék tüntetéseket szervezett, Szalome Zurabisvili elnök pedig az alkotmánybírósághoz fordult.
A választás eredményét szombaton állapították meg, ezt követően az ellenzék tüntetéseket szervezett, Szalome Zurabisvili elnök pedig az alkotmánybírósághoz fordult.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A gyanúsítottak a kormány megbuktatására és a frissen megválasztott Lula da Silva meggyilkolására készültek 2022-ben.
HVG
Ma ezer napja, hogy a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország lerohanta Ukrajnát, a háború vége viszont annak ellenére sem látszik, hogy az európaiak mellett az ukránok, az oroszok, de még az amerikaiak is kezdenek elfáradni a konfliktusban. Arról, hogy mi jöhet most, Németh Andrással, lapunk korábbi moszkvai tudósítójával beszélgettünk.
hvg.hu
A bíróság előtt arról beszélt Anders Breivik, hogy szükség volt a tetteire. Az ügyészség szerint veszélyt jelentene a társadalomra, ha szabadon engednék.
hvg.hu
Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint biztos információval ugyan nem rendelkeznek, de a jelek arra mutatnak, hogy szándékosan tépték fel a tengerfenéken futó kábeleket.
HVG
A NATO-főtitkár szerint Oroszország, Kína, Észak-Korea és Irán kapcsolata fenyegetést jelent Japánra, Dél-Koreára és az Egyesült Államokra is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Moszkva szerint a légvédelmük lelőtte a rakétákat, a közösségi médiában azonban robbanásokról számoltak be.
hvg.hu
Rishi Sunak apósa nem hisz a munka és a magánélet egyensúlyában.
hvg.hu
Ezer nap háború – 24 ezer óra, vagy majdnem másfél millió perc. „A háború Ukrajnában zajlik, de elég közel bármely európai országhoz, és üzenet azoknak, akik a háborús fáradságra hivatkoznak, hogy a háború még mindig tart.” Vendégcikk Balogh Istvántól, Ukrajna magyarországi ideiglenes ügyvivőjétől.
Balogh István
Az ukrán hadsereg nem várt sokat a támadással, miután engedélyt kaptak a ballisztikus rakéta oroszországi bevetésére.
hvg.hu
A Litvániát és Svédországot összekötő internetkábel is elszakadt, ami már a második ilyen eset a térségben. A német és a finn hatóságok szabotázsra gyanakodnak.
hvg.hu
A megújított orosz doktrína szerint bármely nem nukleáris állam által, de egy nukleáris ország részvételével vagy támogatásával elkövetett agresszió Oroszország elleni közös támadásnak minősül.
hvg.hu
A diákszállás bejáratánál csapódott be a drón, és lerombolta az épület egy részét.
hvg.hu
Még soha nem volt példa ilyen nagy létszámú demonstrációra, és a módosítás kérdésben a kormánykoalíció is megosztott.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Aszlan Bzsanija fenntartja, hogy lemondását visszavonhatja, ha a tüntetők nem tartják magukat a megállapodásukhoz.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Van, aki szerint ez a döntés az utolsó szög a hongkongi jogállamiság koporsójában.
hvg.hu
Hétfőn az Európai Unió Tanácsa is szankciókat jelentett be az Iran Air, valamint két másik iráni légitársaság ellen.
MTI
Az Egyesült Államok megválasztott elnöke vészhelyzetet hirdetne az illegális bevándorlók miatt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Aki Joe Biden az amerikai rakéták oroszországi célpontok elleni használatáról szóló döntését támogatja, a harmadik világháború kitörését támogatja – véli Fico.
MTI