Ukrán hírszerzés: „Nem őrültek meg teljesen” az oroszok
Az orosz gárdacsapatok egy csaknem 35 ezer fős harccsoportját telepítették Ukrajna ideiglenesen megszállt területeire.
Az orosz gárdacsapatok egy csaknem 35 ezer fős harccsoportját telepítették Ukrajna ideiglenesen megszállt területeire.
MTI
Madártávlatból és közelről is megtekinthető a forrongó lávatenger. Néhány létesítményt evakuálni kellett, de a légi forgalmat nem zavarja.
A Temze déli partján található nagykövetségi épületet határoló utcákat lezárták.
hvg.hu
A dél-koreai hírszerzés közép- és nagy hatótávolságú eszközökre gyanakszik.
hvg.hu
Csak Temes megyében több mint 11 ezer háztartás maradt áram nélkül.
MTI
Az európai államok vezetői egyre inkább elképzelhetőnek tartják, hogy fegyveres konfliktus tör ki Oroszország és országuk, illetve Oroszország és a NATO között. Bár a háborús pszichózis keltésében az Orbán-kormány jár élen azzal, hogy naponta vizionálja azt, hogy a NATO hibájából kitör a harmadik világháború, a kontinens többi kormánya Oroszországot teszi felelőssé a veszély növekedéséért és párbeszédet folytat polgáraival a honvédelemről. A magyar kormány, amely évek óta a háborús veszélyhelyzet körülményei között irányítja az országot, nem érzi szükségesnek a polgárok tájékoztatását.
Donald Trump kinevezéseinél a fő szempont a lojalitás. Míg a két legfontosabb posztra vállalható jelöltet állítana, addig más jelentős pozíciókra oltástagadó, konteóhívő, szexkereskedelemmel vádolt, illetve Putyin-bábnak tartott alakokat nézett ki. Egyes vélemények szerint ők olyan golyófogók lesznek, akiknek a beáldozásával Trump a többi ellentmondásos kinevezését vinné át a szenátuson.
Az orosz elnök szerint új hiperszonikus rakétát lőttek ki a dnyiprói katonai bázisra, válaszul Kijev nyugati rakétákkal végrehajtott oroszországi csapásaira.
hvg.hu
Marija Zaharova sajtótájékoztató közben vette fel a mobilját.
hvg.hu
A helyi egyházközösség aggódik amiatt, hogy kár keletkezhet a szállodától nem messze található templomban.
hvg.hu
Az orosz erők egy közepes hatótávolságú rakétát lőhettek ki.
hvg.hu
Ezer napja tart és fordulóponthoz közeledhet az Ukrajna elleni orosz háború. A háborúzó felek fáradnak, az új amerikai elnök beszüntetheti Kijev támogatását, és az európai vezetők is egyre többet beszélnek a fegyverszünet szükségességéről.
Az izraeli pártok többsége is kiállt Benjamin Netanjahu mellett.
MTI
MTI
hvg.hu
Rosario Murillo jelenleg a közép-amerikai ország alelnöke.
hvg.hu
A szintén turista lány azóta már be is töltötte a 18. életévét.
hvg.hu
Ideiglenesen a 10. kerületi klinika egész területét lezárták.
hvg.hu
A hír hatására az üzletember anyavállalatának részvényei 22%-ot estek egy nap alatt.
hvg.hu
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz hipertóniás krízis tüneteit mutatta.
MTI
Még soha nem vetettek be éles konfliktusban ICBM-et, ami nukleáris fej hordozására is alkalmas. Az ukránoknak új légvédelmi eszközökre lenne szüksége, ha ez ellen védekezni akarnak.
A katonai szövetség több ezer katonája és ezer harci járműve vonult fel.
hvg.hu