#világgazdaság

Cameron szerint megint veszélyben a világgazdaság

David Cameron a The Guardian című vezető baloldali brit napilapban hétfőn közölt cikkében azt írta, hogy az euróövezet "a harmadik recesszió szélén tántorog", és a defláció valós kockázata is fenyegeti, ráadásul a globális kilábalás korábbi fő hajtóerejét adó feltörekvő gazdaságok is lassulnak.




Nincs jó híre a Moody'snak

A következő két évben valószínűtlen a világgazdaság növekedési ütemének jelentősebb élénkülése, elsősorban a kínai gazdaság lassulása és az euróövezet növekedésgátló szerkezeti problémái miatt – jósolta hétfőn Londonban ismertetett negyedéves globális előrejelzésében a Moody's Investors Service.




Lefulladóban van a világgazdaság

A Brookings Institution és a Financial Times közösen vezetett teljesítménymérője szerint a feltörekvő és a fejlett gazdaságok zömében egyaránt a kibocsátás növekedésének széleskörű lendületvesztése tapasztalható, és emiatt az idei növekedési előrejelzések további rontása várható.



A lovak közé csapna az IMF vezérigazgatója

A Nemzetközi Valutaalap vezetője arra figyelmeztetett, hogy a világgazdaság hosszú időre megrekedhet egy lanyha növekedési pályán, miközben az országok igyekeznek szabadulni a múltból származó magas államadósságtól és munkanélküliségtől.


Ez a népszavazás az egész világot megrengetheti

Ma eldől, függetlenné válik-e Skócia. A közvélemény-kutatások szoros eredményt jeleznek, ugyanakkor az önálló skót államiságnak nemcsak lokális, és a brit gazdaság szempontjából lesznek komoly hatásai, de az EU és Kína is megérezheti. Milyen gazdasági hullámokat vethet globálisan is egy független Skócia?



2014-re még nem tud jót mondani a Moody's

A világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportjának új prognózisa szerint az idén 2,8 százalék körüli növekedés várható a világgazdaságban, míg 2015-re már 3,2 százalékos globális GDP-bővüléssel számol.





Felpörgött a világgazdaság

Három és fél évi csúcsra emelkedett a múlt hónapban a világgazdaság kilábalási ütemét jelző legfőbb átfogó aktivitási mérőszám - közölték csütörtökön londoni pénzügyi elemzők.


Világbank: jövőre 2,5 százalékkal nőhet a magyar gazdaság

Magyarország esetében egyértelmű jelei vannak, hogy a nagyobb külföldi kereslet élénkítette a belföldi keresletet is és javított a munkaerőpiac helyzetén - közölte a Világbank, amely szerint a magyar folyó fizetési mérleg többlete 2014-ben GDP-arányosan 2,5 százalék lehet, 2015-ben 2 százalék.



Négy kereket, három szobát mindenkinek!

Rohamosan bővül a globális középosztályba tartozók létszáma, a legnagyobb tömegek a feltörekvő államokban emelkednek ki a szegénységből. A fejlett államokban ugyanakkor ezzel párhuzamosan tömegek morzsolódnak le a középrétegekből – Magyarországon is ez a helyzet –, a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedésére pedig szakmai szervezetek egyre-másra hívják fel a figyelmet. Az átalakuló globális középosztály a fogyasztásra és a világgazdaság szerkezetére is komoly hatással lehet.


Kereskedők ügyeskedése miatt nő az áram ára

Három kereskedő a múlt heti áramaukción előbb gyorsan megvette az MVM kereskedő cégétől az egész pakkot, majd kis ügyeskedéssel elérték, hogy – a kontinentális piacot meghatározó németországi trenddel szemben – itthon az árak felfelé mozduljanak.