MKKP: Több mint 150 millió forintot fizettünk már vissza az Államkincstárnak
A Kutyapárt közölte, hogy a gyűjtésből eddig összejött összeget ki is egészítették, mielőtt elutalták volna.
A Kutyapárt közölte, hogy a gyűjtésből eddig összejött összeget ki is egészítették, mielőtt elutalták volna.
HVG
A párt nem érte el az 1 százalékot a választáson, ezért vissza kell fizetnie a kampányára kapott 680 millió forintos támogatást. Van, aki a lelkiismeret-furdalás miatt utalt nekik pénzt, van, aki azért, hogy a nemtetszését fejezze ki.
HVG
Az MKKP szerint az állami támogatás teljes összegét a kampányra költötték, így a 600 millióból nem maradt semmi.
HVG
Éves szinten akár 2 milliárd forintot költhet erre a vasút, miközben jelentős sikernek tekintik, hogy a Keleti pályaudvar elodázhatatlan pályakarbantartására sikerült 4,4 milliárd forint forrást biztosítani.
Éves szinten akár 2 milliárd forintra is rúghatnak majd a kártérítési költségek – árulta el a HVG kérdésére a vasúttársaság, amely vagy túltervezte ezt a keretet vagy az eddigi nyári fennakadásoknál sokkal durvább késésekkel számol az év végéig.
Úgy tűnik semmi nem lett a nagy tervekből, hogy fémtartályokban tenyésszenek évi ezer tonna lazacot exportra Zalaegerszegen. A beruházó állítólag visszafizette az erre elnyert közel 3 milliárdos uniós támogatást is.
hvg.hu
Még egy „gáláns összeget” is adományozott a szervezetnek a rapper.
hvg.hu
A mostani visszafizetési kötelezettség nem az egyetlen probléma, amivel az érdekképviseleti szervnek szembe kell néznie.
MTI
MTI
hvg.hu
Lejárt a beköltözési haladék, amit a balatonhenyei házra igénybe vett csok miatt kértek. Az igazságügyi miniszter nem költözik, inkább visszafizette a támogatást.
hvg.hu
A 2022-es parlamenti választás több képviselőjelöltjénél is szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék vizsgálata, az érintett összeg dupláját fizettették vissza velük. Mindhárman Fidesz-KDNP-s jelöltek voltak: Mészáros Lajos, Pánczél Károly és Pócs János.
Ketten is jártak úgy, hogy egy jelentéktelen tartozás miatt hirtelen a családi autóra kapott 2,5 millió forintos támogatást kezdte visszakövetelni rajtuk a magyar állam.
hvg.hu
Ez a híres Burka-ügy: a felmentett apa és fia az előzetesben töltött idő miatt kártérítést kapott, de perújítás során mégis elítélték őket, az állam pedig visszakövetelte a korábbi kártérítést.
MTI
MTI
hvg.hu
A Gazprom időben, hétfőn visszafizette eurókötvényét, a Rosznyefty hitelezői viszont vasárnap óta várnak a pénzükre – írta a The Wall Street Journal.
MTI
MTI
hvg.hu
A vádemelés ugyan már tavaly megtörtént az ügyben, de még mindig nem tudni, hogy mikor állnak bíróság elé a felelősök.
hvg.hu
A szervezet elnöke vitatja a visszafizetés jogosságát, az erről szóló rendkívüli közgyűlés pedig elmarad járványügyi fertőtlenítés miatt. Az ORÖ egyik tagja politikai retorziót emlegetett.
hvg.hu
Ha mindkét szülő dolgozik, akár 1,6 millió forintot is visszakaphatnak. Mindezt a választás előtt.
hvg.hu
A cég tájékoztatása szerint az összegekeket jövő januárban és februárban írják jóvá.
MTI
Az EU vizsgálatának eredményei még nem ismertek, de eddig is gyanítható volt már, hogy szabálytalanságok történtek a Budapest Szíve programban. Az ügyben itthon nyomozást indítottak korábban, de tavaly májusban megszüntették.
hvg.hu
Ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson egyszázalékos eredményt sem ér el, köteles visszafizetni az államtól kapott kampánypénzt – döntött a parlament a kampányfinanszírozási törvény módosításával.
MTI
MTI
hvg.hu
A bankkártyás fizetés mindennapjaink részéve vált, ugyanakkor a hitelkártyák használata megosztja az embereket. Mutatjuk az előnyöket és a hátrányokat.