Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.
Öt perc késéssel kezdődött el Lázár János közlekedésügyi sajtótájékoztatója, vagyis a MÁV statisztikai módszertana szerint még pontosnak számított, abban ugyanis hat perc késésig jár ez a besorolás. A miniszter arról beszélt, hogy „példátlan lejárató kampány zajlik” a MÁV és egyáltalán a magyar tömegközlekedés ellen, amilyenre az elmúlt 130 évben nem volt példa.
Pedig a MÁV, a Volán és a HÉV a rendszerváltás óta először átlépte az évi egymilliárd utazást. 2024-ben mintegy 10 millió bérletet adtak el (2019-ben még csak 5,5 millió volt ez a szám) – sorolta. 11,9-ről 13,5 millióra nőtt az eladott helyjegyek száma is. Az utasoktól származó bevétel is nőtt: 2024-ben január és november között volt annyi, 114 milliárd forint a bevétel, mint amennyi 2023-ban az egész év alatt.
Lázár tíz vállalást tett a közlekedés javítására:
Lázár azt ígérte, hogy a fővonalakon lesz látható eredmény, a mellékvonalakon nem biztos, ott a buszok segíthetnek.
Ami pedig a HÉV felújítását illeti: ezekre még idén ki kell írni a pályázatokat, 2026-ban pedig meg kell indítani a munkát, hogy ne bukjuk el az EU-pénzeket.
Mint mondta, január 31-ig várják a jelentkezőket, hogy kik üzemeltetnék a legnagyobb pályaudvarokat, de az ország tíz legnagyobb ingatlanfejlesztője már jelentkezett. Arról is beszélt, nem zárkózik el attól, hogy a Nyugati pályaudvar mögötti területből a VI. kerületi önkormányzat parkot alakítson ki, de nem érzi annyira tőkeerősnek egyetlen önkormányzatot sem, hogy egymagukban alkalmasak lennének egy pályaudvar üzemeltetésére.
Azt is elmondta, hogy a vonatok 200 km/órás sebessége Magyarországon nem reális, az összes nagy, nyugat, illetve kelet felé menő vonalat is úgy tudják tervezni, hogy sok felújítás után a 160-as sebességet elérhessék. Ez azt is jelenti, hogy a kormány a saját korábbi ígéreteitől is visszalép, eddig arról volt szó, hogy majd a Budapest-Kolozsvár gyorsvasúton elérhető lesz legalább 200-as, ha nem még nagyobb sebesség. (A 200-ashoz már teljesen zárt pályát kell építeni, nem elég a meglévőt felújítani.)
Amikor pedig arról kérdezték, hogy felelősséget vállal-e azért, mert decemberben több utas megsérült, amikor egy vonatot a Keleti pályaudvaron az ütköző fogott meg, azt megígérte, hogy ha egy ember meghal a MÁV hibája miatti balesetben, akkor ő le fog mondani.
Megerősítette, hogy március végére kész lesz a KRESZ új tervezete, és azt is elmondta, hogy a főváros kérése ellenére a gyorshajtásnak nem lehet büntetése az, hogy az autót elveszik a tulajdonostól.
A Közlekedési Múzeum tervezett Debrecenbe költöztetéséről is megkérdezték, erre pedig azt mondta: éves szinten tízmilliárd forintos alapot szeretne létrehozni, amelynek a fele a járműipari cégek járulékaiból állna össze, a másik felét pedig az állam tenné hozzá, és ebből lehetne egy új múzeumot építeni. Amikor ezt felvetette a kormánynak, akkor Orbán Viktor támogatta, de még nincs hivatalos döntés.
Lázár több olyan kérdést is kapott, amely nem a közlekedéssel foglalkozik.
„Örülök, hogy Magyarországon az jelenti a legnagyobb problémát, hogy hova utazott a miniszterelnök” – mondta Orbán Viktor indiai utazásáról. A miniszterelnöknek is kijár két hét szabadság, kereskedelmi járaton utazik és teljes mértékben ő fizeti az utat – tette hozzá.
Amikor pedig arról kérdezték, hogy mit szól a Rogán Antallal szembeni amerikai szankciókra, azt mondta: nem lehet komolyan venni a megbukott amerikai kormány lépését, de egy szövetséges államtól szokatlan és méltatlan az, hogy a magyar szuverenitásba így beavatkozik az Egyesült Államok. Ezen kívül „szemenszedett hazugságokra, föltételezésekre alapszik, amelyekből egy szó sem igaz”. Azt is hozzátette, azt javasolja David Pressmannak, hogy amikor lejár majd a nagyköveti mandátuma, akkor kerülje el Magyarországot. A magyar kormány nem készül válaszlépésre, mert „tudjuk értelmezni a nagyságrendi különbségeket”, de majd az új amerikai kormány hivatalba lépése után igyekeznek rendezni a helyzetet.
Megkérdezték arról az esetről is, amikor egy MKKP-aktivistának, aki a Lázárhoz köthető batidai kastélynál akciózott, egy szintén hozzá kapcsolódó portál kiírta a nevét és lakcímét is. Erről azt mondta Lázár: azt bezzeg eltűrik, amikor az ellenzéki médiában rendszeresen megjelennek a fideszesekkel kapcsolatos személyiségijog-sértések, pedig „amikor valaki elmegy dolgozni a kuplerájba, akkor nem kell csodálkozni azon, hogy megtörténnek bizonyos dolgok”.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.