Átlagosan 15 százalékkal emelkedik a BKV-s dolgozók bére
A megállapodást még februárban alá is írhatják.
A megállapodást még februárban alá is írhatják.
Lassan elfogyhat a lendület, ami 2022 első félévében még hajtotta a kis- és közepes vállalkozásokat – a MagNet Bank banküzleti igazgatójának véleménye szerint. Egyre biztosabb, hogy a magas infláció velünk marad 2023-ban, és csak a jövő év második felében várható tetőzés. Az árstabilitás lassú javulásával párhuzamosan várható a jelenlegi magas kamatkörnyezet mérséklődése. Ami talán ennél is nagyobb probléma, a szintén tartósan velünk maradó magas energiaárak, amik jelentősen sújtják a hazai KKV szektort. Egy ilyen helyzetben a vállalkozásoknak meg kell gondolni, eszközölnek-e beruházást, és milyen forrásból: a jelen gazdasági környezetben finanszírozás terén elsősorban a támogatott hitelekre kell támaszkodni a vállalkozásoknak.
Reagáltak az egyik legfontosabb kérdésre is, mennyi vizet használnak majd a gyártás során.
Egyelőre nem tudják, mi legyen a Yeezy márkájú holmikkal.
Amerikában sikeres az infláció megfékezésében a jegybank, itthon ennek nem látja eredményét az Allen & Overy. Az ügyvédi iroda felmérése szerint jelentősen visszaesett a beruházási kedv világszerte. A megnövekedett kockázatok eleve eltántorítják a beruházókat, a jegybanki szigorítások miatt megnövekvő költségek pedig végképp.
Az ügylet főszervezői a Citi, BNP, JP Morgan, Morgan Stanley, valamint az OTP Global Markets voltak.
Az ír üzletembernek ilyen a stílusa. Most a tervezett új és nagy lengyel repülőtér miatt háborgott.
A Vodafone mobil bázisállomásokat is küld, és a műszaki segélynyújtásban legtapasztaltabb munkatársa is odautazik.
Jóváírják a hívásokat.
A konkurens cég hétfőn csökkentette az árait, ők sem vártak sokáig.
A kínai terjeszkedés újabb fontos állomása lesz, ha Európában is gyártanak majd autókat a távol-keletiek.
Tavaly összesen 73 tonnányi környezetszennyező anyagot adtak le az áruházaknál kihelyezett gyűjtőkbe.
A bővítéssel nőgyógyászati profiljukat szeretnék erősíteni a szigetországban.
Az OTP Bank 2019-ben lett az SKB Bank tulajdonosa, hétfőn pedig a Nova KBM Csoportot vásárolta meg.
A milliárdos 2018-ban arról tett ki bejegyzést, hogy fontolgatja az e-autós cége kivásárlását. Erre megvadultak a részvények, a vásárlásból nem lett semmi, de a vállalat befektetői óriási anyagi károkat szenvedtek el.
Bár Magyarország jó alapokkal rendelkezik egy erős, a gazdaságot dinamizáló startup-ökoszisztéma felépítéséhez, mégis le van maradva európai és régiós versenytársaitól ezen a téren. A McKinsey tanulmánya hét területet azonosított, amelyek erősebb startupszektort, gyorsuló digitális átalakulást, növekvő foglalkoztatást és állami bevételeket eredményeznének.
A cégvezetés szerint piaci hitelről van szó.