Egyre durvább a hangulat a debreceni közmeghallgatáson, az LMP népszavazást akar az akkumulátorgyár miatt
Délelőtt 10-kor kezdődött a közmeghallgatás, de még nem látszik a vége.
Délelőtt 10-kor kezdődött a közmeghallgatás, de még nem látszik a vége.
Ez a vállalat szerint csak technikailag igaz, mert a pozíciójukból eltávolítottak többségének új állást ajánlanak fel a cégen belül.
A Budafoki MTE volt tulajdonosa, Bélteky Róbert a vádak szerint 10 millió dollárt lopott el parkolásüzemeltetéssel foglalkozó társaságától.
Bejelentette az Energiaügyi Minisztérium, ki vezeti hétfőtől az MVM Csoportot. Mátrai Károly a MET Csoporttól érkezik, amelynek Lantos Csaba energiaügyi miniszter volt korábban az elnöke.
Összeszerelő üzem épül Nigériában, ahol a pécsi székhelyű Magnus Aircraft könnyű propelleres gépeinek katonai változatát fogják összeszerelni. A magyar cég másfél éve állapodott meg gépek szállíltásáról, az első tavaly decemberben érkezett meg Abujába.
Immár száz százalékban egy amerikai befektetési alap tulajdonolja a fesztiválokat szervező céget.
Az érdekképviselet szerint az árbefagyasztások feloldása az infláció remélt csökkenésével párhuzamosan, fokozatosan történhetne meg, figyelembe vége a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét.
Az Aramco olajcéggel bővülhet a Renault-Geely hajtáslánc együttműködése.
Két árucsúszdával és két kijelzővel is felszerelték a bevásárlólánc új pénztárgépeit, a tesztüzem jelenleg 30 üzletben fut.
A hagyományos motorok mellett, már elektromos egységekből is több mint százezer készült a gyáregységben.
Nem csak Magyarországon, szinte mindenhol mérsékelte a gyártó az árakat.
Hét százalékkal, 8,3 millióra csökkent az eladott autóik száma tavaly, elsősorban a kínai Covid-helyzet és az ukrajnai háború beszállítói nehézségei miatt.
Minden harmadik munkáltató leépítést tervez az eljövendő hetekben.
A vállalkozás a fogyasztókat megtévesztő módon keltette azt a benyomást, hogy webáruházának termékei jogszerűen forgalmazhatóak.
A belga reptér megemelte díjait, amit az írek már nem akarnak kifizetni.
A Széchenyi Kártya Programot irányító Kavosz Zrt. közzétette, hogy mely pénzintézetek kezdték meg a Széchenyi Kártya Program MAX+ konstrukciókra vonatkozó hitelkérelmek befogadását. A Bankmonitor.hu összegyűjtötte a vállalkozások jelenlegi lehetőségeit.
A vállalkozás tízmillió forintot nyert az áfacsaláson.
Nem vizsgálhatja meg az ügyletet a Gazdasági Versenyhivatal.